J32pp58ems84

Játék a hittanórán?

Játék a hittanórán?

Az itt közreadott játékokat abból a több mint háromszázból válogattam ki, melyet felnőtt hittanosaim számára az elmúlt 25 évben készítettem. Ezek a játékok tehát felnőtteknek készültek, de legtöbbjük a középiskolások hitoktatásában is felhasználható.

Egyháztörténészek V. Országos Találkozója

Egyháztörténészek V. Országos Találkozója

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola ad otthont az Egyháztörténészek V. Országos Találkozójának 2018. május 24-25-én. A konferencia résztvevői idén a papnevelés történetéről értekeznek.

Hallgatóink az Opolei Nyári Egyetemen

Hallgatóink az Opolei Nyári Egyetemen

2018-ban is megrendezésre került az Opolei Nyári Egyetem, melyen főiskolánkat kilenc hallgató képviselte. A kurzus témája a Bioetika különböző kultúrákban és vallásokban volt.

Látogatás a tábori lelkészségen

Látogatás a tábori lelkészségen

Főiskolánk hallgatói tanulmányi kiránduláson vettek részt, melynek célja az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison működő tábori lelkészség volt. A csoportot Kálinger Roland őrnagy (Rozsé atya) látta vendégül.

PPHF Nemzetközi Nyári Egyeteme

PPHF Nemzetközi Nyári Egyeteme

Harmadik alkalommal adott otthont a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a PPHF Nemzetközi Nyári Egyetemnek. A kurzus a témája Az időskor lehetőségei (The Potential of Ageing) volt.

Beszámolók a tavaszi lelkigyakorlatról

Beszámolók a tavaszi lelkigyakorlatról

Főiskolánk nappali tagozatos hallgatóinak beszámolói a tavaszi lelkigyakorlatról: Pintér Lilla (Meghallani a Lélek hangját – a főiskolai lelkinapról) és Mohay Réka (Megerősítés a döntéseinkhez – főiskolai lelkinap a Kertvárosban) írásai.

Találkozás Kele Pál atyával

Találkozás Kele Pál atyával

Az Egyházismeret kurzus keretén belül tett látogatást a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán Kele Pál atya, aki 64 esztendeje szolgálja a Pécsi egyházmegyét. A látogatás során életével és hivatásának történetével ismerkedhettek meg a hallgatók.

Beszámoló a Brixenben rendezett időskori konferenciáról

Beszámoló a Brixenben rendezett időskori konferenciáról

Az időskor szociális, etikai és spirituális kihívásai – a Brixeni Filozófiai-Teológiai Főiskola és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola közös konferenciát tartott 2018. február 28-án, a dél-tiroli Brixenben.

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciája

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciája

A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Nemzetközi Teológuskonferenciája olyan nemzetközi tudományos szimpózium, mely szakmai fórumot biztosít mindazon doktori képzésben résztvevő kutató számára, akik a vallástudomány illetve teológia művelése iránt köteleződtek el itthon és határainkon túl.

A Biblia növényei – könyvbemutató

A Biblia növényei – könyvbemutató

Március 6-án 17:00 órától könyvbemutatóra várjuk a kedves érdeklődőket! Fráter Erzsébet: A Biblia növényei című kötetét a szerző mutatja be, dedikálással, könyvvásárlási lehetőséggel és bibliai ételkóstolóval egybekötve.

Pasztorálteológiai műhely

Pasztorálteológiai műhely

A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán Nobilis Márió vezetésével pasztorálteológiai műhelymunkát végeztünk.

Közössé váló múlt

Közössé váló múlt

A szakkollégium idei első tanulmányi kirándulása a Nemzeti Múzeum „Ige-Idők – a reformáció 500 éve” című időszakos kiállítására vezetett bennünket.

Erasmus

Erasmus

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és jogelődjei 1746 óta része a magyar tudományos életnek: az intézményben folyó munkát mindig is jellemezte a nemzetköziség.

Megjelent A turbéki Mária-kegyhely története

Megjelent A turbéki Mária-kegyhely története

Főiskolánk oktatói és hallgatói nagy sikerű könyvbemutatón bemutatták a „Szűz Mária segítségével A turbéki Mária-kegyhely története” című kötetet.

CEEPUS pályázati felhívás 2015

CEEPUS pályázati felhívás 2015

A CEEPUS program “Bioethics” hálózatában 2015-ben is lehetőséget kapnak hallgatóink a külföldi tanulmányi ösztöndíjak elnyerésére

CEEPUS pályázati felhívás 2013

CEEPUS pályázati felhívás 2013

A 2013/2014-es tanév tavaszi szemeszterében a következő CEEPUS helyeket lehet megpályázni: Opole (oktatói és hallgatói), Ljubljana (hallgatói).

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.