Szinodális műhely
Tisztelt Látogató!
Ez az aloldal fejlesztés alatt van, így még elképzelhető, hogy nem végleges, szerkesztés alatt és véglegesítés előtt álló információk (is) szerepelnek rajta. Az itt található programok és szövegek még semmilyen formájukban nem tekinthetők meghirdetett, hivatalos anyagnak!
MIT JELENT A SZINODÁLIS FOLYAMAT?
A szó gyökere: „szinodosz” (görög): syn = együtt, hodos = út, tehát: együtt haladni az úton, amelyen Isten népe – Jézust követve – „együtt jár, együtt halad” a jézusi úton: Isten népe együtt vándorol, és abba a közösségbe gyűlik, amelyet az Úr Jézus hívott egybe a Szentlélek erejével, hogy hirdesse az evangéliumot.
Ez a kifejezés az Egyház lényegét akarja újra felfedezni: nem hierarchia vagy intézmény elsődlegesen, hanem Isten népe, amely együtt úton van, meghallgat, megkülönböztet, és közösen dönt. A szinodális út a Katolikus Egyházban nem pusztán egy esemény vagy tanácskozás, hanem egy stílus, egy életforma, amelyben az Egyház Isten népeként együtt halad, meghallgatja a Szentlelket és egymást, és így keresi közösen az Isten akaratát.tartalom szövege (bekezdés)
MI A SZINODÁLIS FOLYAMAT CÉLJA?
A szinodális folyamat középpontjában a Szentlélek áll. Ebből következik, hogy a szinódus nem parlament, nem közvélemény-kutatás, hanem lelki folyamat, amelynek a meghallgatás és a megkülönböztetés a lényege.
E szinódusi folyamatot egy alapvető kérdés irányítja: Hogyan történik ez az „együtt haladás” ma Egyházunkban? Milyen lépésekre hív minket a Lélek, hogy szinodális egyházként növekedjünk az „együtt haladásunkban”?
A szinódusi folyamat célja tehát, hogy a Szentlélekre figyelve, közösen keressük, hogy hogyan működik ma az Egyház, milyen struktúrák és szokások akadályozzák a küldetését (mi diszfunkcionális?) és hogyan lehet együtt haladó, befogadó és reményteli közösségként élni?
MI A SZINODÁLIS MŰHELYÜNK CÉLJA?
A Hittudományi Főiskola (PPHF) lehetőséget ad arra, hogy az egyházmegyében a szinodális folyamattal foglalkozó műhely jöhessen létre. Ennek keretében szervezünk például beszélgetéseket (TeoCafé), támogatjuk az egyházmegyei szinodális plébániák munkáját és tesszük elérhetővé e honlapon az ezekben született helyi és néhány alapvető egyházi anyagot, a teljesség igénye nélkül.
Ferenc pápa beszédeiből
Leó pápa beszédeiből
Dokumentumok
Bevezetés
Török Csaba atya
Forrai Tamás atya
1. Megszólítás
2. Közösség
3. Küldetés