A teológia, mint tudomány: milyen kérdésekkel foglalkozik, hogy épül fel, miből és hogyan érvel?

A teológia szó „Istenről való beszéd”-et jelent, a teológia mint tudomány tehát Istenről szól, akiről a Szentírás is azt mondja, hogy soha senki nem látta (vö. 1Ján 4,12), aki tehát az érzékeink számára felfoghatatlan. Szép kis tudomány – mondhatná bárki -, olyanról beszélni, akiről semmi biztosat nem mondhatunk, akire nincsenek is megfelelő szavak.

Teológia alatt keresztény, azon belül pedig katolikus teológiát értünk. Ennek a teológiának két alapigazság (axióma) az alapja.

Az egyik az, hogy bár Isten az érzékeink számára felfoghatatlan, de van róla tapasztalásunk, részben a teremtett világból, részben pedig benső megtapasztalásból. A másik pedig az, hogy az ember a történelemben találkozott Istennel, mert Isten a tér-idő meghatározott pontjain önszántából feltárulkozott előtte (= kinyilatkoztatás).

Az első alapigazságból az következik, hogy az emberi gondolkodásban benne van az az erő, amellyel az alkotót az alkotásából (a világból és az emberből) képes felismerni. A második alapigazságból pedig az következik, hogy a történelmi kinyilatkoztatást megismerve, megértve és magunkra értelmezve lehetséges Istenhez eljutni, vele kapcsolatot és életközösséget teremteni.

A teológia szerkezete

Ezzel előttünk is áll a teológia szerkezete: a források megismerése, értelmezése, az ismeretek rendszerezése és azok alkalmazása. Ennek felel meg a főiskola oktatási és tudományos felépítése is, a tanszékek rendszere.

A források feltárása

• Az egyik forrás tehát a gondolkodásban rejlő erő, a világ és önmagunk mélyebb megismerése, megértése. Ezzel foglalkozik a filozófia, amely a legalapvetőbb kérdéseket teszi fel. Mit jelent az, hogy valami „van”? Lehetséges-e bármit is megismerni? Lehet-e gondolkodással Istenhez eljutni? Ki az ember? Mik a helyes gondolkodás szabályai? Önmagunk és a társadalom megismerését szolgálja a pszichológia és a szociológia is.
• A másik forrás a történelmi kinyilatkoztatás. Ennek eseményei élő hagyományként jutottak el hozzánk, amely a Bibliára támaszkodik. A szentírástudomány (a biblikum) a Szentírás könyveinek eredeti értelmét tárja fel, és kínálja fel továbbgondolásra.
• A források és a rendszerezés között teremt hidat az egyháztörténelem, amely bemutatja, hogyan értették és élték meg a hitet a kezdetektől napjainkig.

Az ismeretek rendszerezése

• Mindazt, ami a hit tárgya, amit a kinyilatkoztatásból Istenről, emberről, egyházról, világról, jövőről megtudhatunk, a dogmatika rendszerezi. Ez a teológia csúcsa, ide futnak be a források, és innen ered ismereteink minden gyakorlati alkalmazása.
• A rendszerezés szintjéhez tartozik az erkölcsteológia (morális) is, amely a kinyilatkoztatást az emberi döntés és cselekvés szempontjából rendszerezi: hogyan ismerjük fel a helyest és a helytelent, milyen választ vár tőlünk Isten.
• Még mindig a rendszerezés szintjéhez tartozik egy sajátos tárgy, a fundamentális is, amely „kívülről” tekint a hitre, a hit lehetőségét, értelmes voltát vizsgálja.

Az ismeretek alkalmazása

A teológia harmadik szintje, az alkalmazott teológia az egyház életére, tevékenységére alkalmazza, amit a forrásokból és a rendszeres (szisztematikus) teológiából megismertünk:

• Milyen legyen az egyház lelkipásztorkodása, evangelizációs tevékenysége – ezzel foglalkozik a pasztorális.
• Hogyan kell a hitet átadni, tanítani – ez a kateketika témája.
• Hogyan jelenik meg a hitünk tartalma és Istennel való kapcsolatunk az istentiszteletben – ez a liturgika tárgya.
• Milyen legyen az egyház rendje, felépítése, belső életének szabályai – ez az egyházjog területe.

Sok egyéb kérdés is tartozik még az alkalmazott teológiához (pld. missziológia, ökumenikus teológia, aszketika, stb.), amelyek az egyház lelkipásztorkodása, illetve a hívő élet egy-egy sajátos problémájával foglalkoznak.

A teológia módszere

A kettős forrásból következően a teológia érvelése is alapvetően két utat követ. Az egyik a módszeres gondolkodás, a másik a történelmi megismerés útja. Ebben a tudományban nem lehet a vizsgált jelenséget reprodukálni (egy kísérletben életre kelteni vagy megismételni), ezért itt különös jelentősége van a következetes gondolkodásnak. A filozófiának nemcsak abban van szerepe, hogy belőle megismerjük az alapvető kérdéseket, de abban is, hogy általa megtanulunk világosan, következetesen gondolkodni, rendszerezni, érvelni.

A történelmi kinyilatkoztatást helyesen csak történeti módszerekkel tudjuk a maga eredeti voltában megérteni. A megismerés itt azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk forrásszövegekkel bánni: elemezni, értelmezni őket, elhelyezni a maguk korában, felismerni belőlük azt a közösséget, környezetet, amely írta és használta a Szentírás könyveit, illetve az egyháztörténelem dokumentumait.

A teológia és a személyes hit kapcsolata

Szigorúan tudományos értelemben véve a teológia és a személyes hit között nincs közvetlen kapcsolat. Az erős személyes hit nem garancia a teológia művelésére, és fordítva: elvileg személyes hit nélkül is lehet a teológiát művelni, ha valaki legalább gondolatkísérletként elfogadja annak axiómáit, és megfelelő alapossággal és módszerességgel jár el.
Ugyanakkor személyes hit nélkül a teológia művelésének nem sok értelme van, hiszen ennek a tudománynak az a célja, hogy intellektuálisan megalapozza és megerősítse az élő hitet; képessé tegyen minket arra, hogy a hitet másoknak átadjuk, elmagyarázzuk, a hittel kapcsolatos kérdéseikre válaszolni tudjunk.