J32pp58ems84

Konferencia az orvosi tájékoztatás etikájáról – Kovács Gusztávot választották a Magyar Bioetikai Társaság új elnökének

Konferencia az orvosi tájékoztatás etikájáról – Kovács Gusztávot választották a Magyar Bioetikai Társaság új elnökének

„Az orvosi tájékoztatás etikája krízishelyzetekben” címmel tartotta éves konferenciáját 2026. szeptember 11-én a Magyar Bioetikai Társaság (MBT). A rendezvényen kiemelt előadások hangzottak el a hazai tudományos és egyházi élet prominens képviselőitől: plenáris előadást tartott Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Rojkovich Bernadette, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke, valamint Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora.

Virágos keresztúton – kiállítás nyílt a PPHF-en

Virágos keresztúton – kiállítás nyílt a PPHF-en

A tanévnyitó Veni Sancte szentmisét követően nyílt meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) első emeletén Vargyas Ildikó Virágos keresztúton című kiállítása. A tárlatot Felföldi László pécsi megyéspüspök nyitotta meg, aki köszöntőjében a kereszt szimbólumáról és annak az emberi életben betöltött különleges jelentőségét hangsúlyozta.

Nyitott kurzusok a PPHF-en

Nyitott kurzusok a PPHF-en

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola által a Pécsi Tudományegyetem hallgatói, a Pécsi Egyházmegye munkatársai és minden érdeklődő részére meghirdetett CAMPUS kreditek a 2026/2027/1 szemeszterre.  Szeretettel várjuk azokat az érdeklődőket is, akik...

A teológia jövője

A teológia jövője

Öt kontinens teológiai társaságai találkoztak Pécsett

Női szerepek a családban, a munkában és az egyházban

Női szerepek a családban, a munkában és az egyházban

Augusztus 20-án 5. alkalommal szervezte meg nagy sikerű családi fesztiválját a pécsi egyházmegye. Az eseményen a főiskola is képviseltette magát: rektor asszony moderálásával oktatók és hallgatók a Magtár kávézó teraszán a női szerepekről osztották meg gondolataikat. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak Lukács Ottilia rektor, Jákyné Csonta Réka oktató, Valter Krisztina Margit CB nővér, a főiskola munkatársa, valamint Tövisháti Lilla és Rachlerné Kelemen Annamária katekéták, a főiskola korábbi hallgatói.

Theology Across Borders – Erasmus BIP Csehországban

Theology Across Borders – Erasmus BIP Csehországban

Csehországi partnerünk, a Palacký University Olomouc, Sts Cyril and Methodius Teológiai Kara Erasmus Blended Intensive Programot hirdet, melynek címe: Theology Across Borders II: Exploring the Symphony of European Voices II.

Szakmai gyakorlat Belgiumban

Szakmai gyakorlat Belgiumban

Hallgatói beszámoló a Magyar Jezsuita Rendtartomány tulajdonában lévő Collegium Hungaricum-ban végzett gyakorlatáról

„Szentháromságos” megbocsátás

„Szentháromságos” megbocsátás

A megbocsátás szentháromságos tapasztalata című képzést oktatónk Szalay Mátyás tartotta a csíksomlyói Jakab Antal Házban július 13-14-én

Diplomaosztót ünnepelt a PPHF közössége

Diplomaosztót ünnepelt a PPHF közössége

Június 20-án a pécsi székesegyházban ismét felcsendült az akadémiai évet lezáró Te Deum laudamus kezdetű himnusz. A Főiskola oktatói és hallgatói közösen adtak hálát az elmúlt év ajándékaiért, és köszöntötték a diplomázókat.

Keresztény Könnyűzenei Tehetségkutató

Keresztény Könnyűzenei Tehetségkutató

Szeretsz zenélni? Van egy saját dalod, amit szívesen megmutatnál a világnak? Itt a lehetőség! A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) tehetségkutatót hirdet mindazoknak, akik a zene nyelvén szeretnének tanúságot tenni.

Egyházi kommunikáció szakmai gyakorlat a Vatikánban Erasmusszal

Egyházi kommunikáció szakmai gyakorlat a Vatikánban Erasmusszal

Erasmus blended training program keretén belül Egyházi kommunikáció szakmai gyakorlatot szervezünk Rómába Dr. Lukács Ottilia rektor asszony, és Andrea Gagliarducci újságíró, elemző, a Catholic News Agency és az ACI Stampa Vatikán-szakértő közös szervezésében.

Pályázati Felhívás — Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj

Pályázati Felhívás — Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban az az alap- vagy mesterképzésben résztvevő hallgató részesülhet, aki adott vagy korábbi tanulmányai során legalább két félévre bejelentkezett és legalább 55 kreditet megszerzett. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj...

Szent Ignác nyomában

Szent Ignác nyomában

Június 3. és 7. között a főiskola oktatói és az adminisztrációban dolgozó munkatársak jezsuita szemléletű csapatépítő tréningen vettek részt Spanyolországban egy Erasmus-program keretében. Az út programjai Loyolai Szent Ignác életének főbb állomásai köré szerveződtek.

Seminar on Vatican Journalism and Religious Information

Seminar on Vatican Journalism and Religious Information

The Papal Transition – from Francis to Leo
Andrea Gagliarducci

Beszámoló: Andrea Gagliarducci Vatikán-szakértő tartott exkluzív kurzust főiskolánkon “The Papal Transition – from Francis to Leo” címmel

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.