Afrika, az ázsiai és csendes-óceáni térség, Európa, Latin-Amerika és Észak-Amerika katolikus teológusai gyűltek össze a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2026. augusztus 26. és 30. között, hogy megünnepeljék a Katolikus Teológiai Társaságok Nemzetközi Hálózata (INSeCT) fennállásának 30. évfordulóját. Az eseményen 18 tagtársaság és 4 társult társaság képviselői vettek részt. Az 1996. augusztus 4-én alapított INSeCT (The International Network of Societies for Catholic Theology) célja a tudományos kutatás és az együttműködés előmozdítása a tagszervezetek és a társult teológiai társaságok körében világszerte.
A találkozó kezdetén megemlékeztek a szervezet alapítóiról: Peter Hünermannról, Anne E. Patrickről és Gerard Mannionról, akik elsőként valósították meg a katolikus teológiai társaságok globális szintű együttműködését. Ezt követően Linh Hoang OFM (Loudonville, New York), a társaság elnöke, Midyphil Billones fülöp-szigeteki érsek, valamint házigazdaként Kovács Gusztáv köszöntötte a résztvevőket. Kovács Gusztáv 2024 óta első magyarként tölti be az INSeCT alelnöki tisztségét.
A találkozó második napján a program az ázsiai és csendes-óceáni térség képviselőinek nyitóimájával vette kezdetét. Ezt követően a résztvevők részletesebben is megismerhették a tagszervezeteket és a társult társaságokat az afrikai, az ázsiai és csendes-óceáni, az európai, a latin-amerikai, valamint az észak-amerikai régió teológiai társaságainak bemutatkozásán keresztül. A délelőtt folyamán Perendy László és Kovács Gusztáv tartott előadást a hazai teológia helyzetéről Theology in Hungary: Navigating Between Challenges (Teológia Magyarországon: útkeresés a kihívások közepette) címmel. A délutáni programok során a Hálózat múltjára és fejlődésére fókuszáltak: egy videóbemutató után az INSeCT korábbi vezetőségi tagjai – Dr. Catherine Clifford (Ottawa), Dr. Martin Lintner (Brixen), Dr. Maeve Heaney (Brisbane) és Dr. Nontando Hadebe (Johannesburg) – osztották meg tapasztalataikat, amelyet egy panelbeszélgetés és nyílt fórum követett. A napot végül egy közös vacsora és koncert zárta, melyen Schubert-, Schumann- és Brahms-műveket hallgathattak a vendégek Somodi Imre és Kátai Márk előadásában.
A találkozó harmadik napján a délelőtti program a latin-amerikai képviselők nyitóimájával indult, majd Lukács Ottilia, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora köszöntötte a résztvevőket. A délelőtti program szakmai részében Ruben C. Mendoza (Manila) mutatta be az INSeCT teológiai projektjeit, majd Gertraud Ladner (Innsbruck) ismertette a De/colonizing Theologies című kiadványt, amelyet egy Stephanie Ann Puen (Manila) által vezetett fórumbeszélgetés követett. A délelőtt folyamán megtartott első regionális ülésen a résztvevők a katolikus teológia jelenlegi globális kihívásait és kérdéseit térképezték fel, az eredményeket pedig egy közös plenáris ülésen osztották meg egymással. A délutáni program az afrikai képviselők imájával, valamint Judith Gruber (Leuven) online bevezető előadásával kezdődött, amely a kutatási projekteken keresztüli együttműködésről szólt. Ezt követte Linh Hoang OFM (Loudonville/Siena College) vitaindító előadása a találkozó fő témájában: The Future of Theology: Disrupting the Past and Generating a New Vision (A teológia jövője: A múlt megváltoztatása és egy új jövőkép kialakítása), amely után újabb fórumbeszélgetésre került sor. A második regionális ülésen a résztvevők már a 2025–2027-es időszak témájához kapcsolódó jövőbeli projekteket vitatták meg, a napot pedig a tervek plenáris megosztása, majd közös szentmise zárta.
A találkozó negyedik napja az észak-amerikai képviselők nyitóimájával vette kezdetét. Ezt követően Maeve Louise Heaney (Brisbane) tartott fő előadást Building Relationships with the Center and the Peripheries: Challenges and Possibilities for Global Catholic Theology (Kapcsolatépítés a központtal és a perifériákkal: Kihívások és lehetőségek a globális katolikus teológiában) címmel. A délelőtt folyamán megrendezett harmadik regionális ülésen a résztvevők az INSeCT fejlesztéséről, a lehetséges projektalapú együttműködésekről és a folyamatos kapcsolattartás lehetőségeiről tanácskoztak, az eredményeket pedig egy közös plenáris ülés keretében osztották meg egymással. A nap szakmai részét szentmisével zárták, amely után a résztvevők közös vacsorán és városnézésen vettek részt.
A teológiai társaságok képviselői reményüket fejezték ki, hogy a találkozó globális szinten erősíti meg a teológusok közötti együttműködést, és a találkozót egy jövőbeli, Ázsiában tartandó konferencia tervével zárták.
Marnie Racanza
