Emberi Méltóság és Társadalmi Igazságosság Tanszék

— Department of Human Dignity and Social Justice —

„Lelkemet két dolog tölti annál jobban megújuló és öregbedő csodálattal és tisztelettel, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.”
(Immanuel Kant)

Az Emberi Méltóság és Társadalmi Igazságosság Tanszék 2014-ben jött létre a korábbi Bölcseleti és Társadalomtudományi Tanszék utódjaként azzal a céllal, hogy a filozófiai tárgyak mellett erősítse az etikai (etika, bioetika, szociáletika) és a szociális területen folyó oktatást és kutatást.

A hitéleti képzéshez szervesen hozzátartoznak a bölcseleti tanulmányok. Bár első pillantásra a filozófia elefántcsonttoronyba zárt tudománynak tűnik, a valóságban mindenkit érintő és alapvető kérdésekkel foglalkozik: Miért van valami, miért nem inkább semmi? Mi az élet értelme? Mik a megismerés határai? Mi az igazságos és mi az igazságtalan? Mit jelent az, hogy az embernek méltósága van? Létezik-e Isten?

A válaszkeresés során visszanyúlunk a filozófiai hagyományra a klasszikus görög filozófiától egészen a kortárs gondolkodókig. A képzés során különös figyelmet szentelünk a teológiához szorosabban kapcsolódó a kérdéseknek.

A tanszéken folyó tudományos munka másik fő területe a filozófia és a teológia társadalmi dimenziója. A szociáletikához tartozik az emberi együttélés igazságos voltának, a közösségi szolidaritásnak, valamint a társadalmi és környezeti fenntarthatóság kérdése is.

A tanszék által kidolgozott Pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés mesterszakon tanulmányokat folytató hallgatók a szociáletikai elvek gyakorlatba történő átültetésén túl a professzionális gondoskodás alapjait is elsajátíthatják.

Raffaello: Athéni iskola

A tanszék által gondozott kötelező és kötelezően választható tantárgyak:

  • Beveztés a filozófiába / Logika
  • Bioetika
  • Etika
  • Antropológia
  • Filozófiatörténet
  • Teodícea
  • Ontológia
  • Kritika
  • Szociológia
  • Szociális esettanulmányok
  • Karitatív munka
  • Szupervízió
  • Szociális ellátórendszer
  • Szociális gondoskodás története
  • Szociáletika
  • Pasztorális gyakorlatok

A Tanszék oktatói

Prof. Dr. Kovács Gusztáv

tanszékvezető egyetemi tanár

doktori fokozat (PhD), Universität Wien (2008)
habilitáció, PTE (2015)

oktatott tárgyai: ókori és középkori filozófiatörténet, logika, etika, bioetika

mtmt | CV

e-mail: rektor@pphf.hu
fogadóóra: hétfő, 8:00-9:00 

Óraadók:

Dr. Gáti Ágnes

Dr. Habil. Ragadics Tamás

főiskolai docens, óraadó oktató,
egyetemi adjunktus (PTE)

doktori fokozat (PhD) - 2016 (PTE)
habilitáció, PTE (2024)
szociológus (2003 - PTE)
hittanár (2004 - PPHF)

oktatott tárgyai: szociológia, népismeret, inkulturáció

mtmt | CV

e-mail: ragadicstamas@gmail.com
fogadóóra: péntek, 10:00-11:00 

SZüCS ATTILA ANDRÁS

tanársegéd

okleveles szociálpolitikus, szakvizsgázott szociálpolitikus, okleveles teológus, PTE Filozófiai Doktori Iskola PhD hallgató

oktatott tárgyai: logika, családvédelem, szociális gondoskodás története, szociális esettanulmányok, szociális ellátórendszer

mtmt | CV

e-mail: szucs.attila.andras@me.com
fogadóóra: szombat, 8:00-9:00 

Dr. habil. Bankó Zoltán

óraadó 

 

Konferenciák

Stories in Religious Education
Pécs/Opole, 2020. November 18.

Parables, Life Stories and Thought Experiments in the Classroom
Pécs/Opole, 2020. július 14. 

The Youth and the Church, ESCT Conference
Pécs, 2020. február 14.

Eucharisztia – ma: Konferencia&Workshop
Pécs, 2019. november 19.

Az elbeszélés ereje
Pécs, 2019. május 15.

Férfi-szerep: Konferencia&Workshop
Pécs, 2018. 
November 29.

Soziale, Ethische und Spirituelle Herausforderungen des Alterns
Brixen, 2018. február 28.

Az időskor mint lehetőség
Pécs, 2017. október 25.

A teremtés értéke – az ember méltósága
Pécs, 2016. szeptember 27. 

Kettős hatás
The Principle of Double Effect
Pécs, 2015. március 19.

Az egyház a család szolgálatában
Die Kirche im Dienst der Familie
Pécs, 2014. március 4.

A remény jelei a krízis idején
Zeichen der Hoffnung in der Krise
Pécs, 2013. április 13.

Család és fenntarthatóság
Familie und Nachhaltigkeit
Pécs, 2012. május 19.

Suizid – vom gesellschaftlichen Tabu zum ethischen Thema. BCE-Jahrestagung
Pécs, 2011. október 21-23.

Für eine Kultur des Lebens. Konferenz über aktuellen Fragen der Bioethik
Pécs, 2009. október 15.

Nyári Egyetemek

1st PPHF International Summer School
Armut und Gesundheit
Pécs, March 31-April 7, 2016 

2nd PPHF International Summer School
Bioethics at the Movies
Pécs, May 1-6, 2017

3rd PPHF International Summer School
The Potentials of Ageing
Pécs, April 7-12, 2018 

4th PPHF International Summer School
Teaching Bioethics
Pécs, May 6-10, 2019

5th PPHF International Summer School
Africa: Bioethical Approaches to a Continent
March 2-6, 2020

Kiadványok

Kovács, Gusztáv: Új szülők, új gyermekek. Miképpen változtatja meg szülői felelősségünket a reprodukciós medicina, PPHF, Pécs, 2014

Kovács, Gusztáv: A páciens neve: Doktor House, PPHF, Pécs, 2010

Kovács, Gusztáv; Lukács, Ottilia (szerk.): Az elbeszélés ereje, PPHF, Pécs, 2019

Kovács, Gusztáv; Vértesi, Lázár (szerk.): A teremtés értéke – Az ember méltósága, PPHF, Pécs, 2017

Kovács Gusztáv/Varga Krisztina/Vértesi Lázár (szerk.): Kettős hatás. Helyettesíthető-e az etika matematikával, Pécs, PPHF, 2015

Kovács Gusztáv/Vértesi Lázár (szerk.): Család és fenntarthatóság. Szociáletikai tanulmányok, PPHF, Pécs, 2013

Kovács Gusztáv (szerk.): Für eine Kultur des Lebens, PPHF, Pécs, 2010

Ragadics, Tamás/Szücs, Attila (szerk.): Az élet kezdete és vége. Bioetikai és szociáletikai tanulmányok, PPHF, Pécs, 2019