A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén is megrendezésre került a nagyböjti lelkinap Szigetváron, 6 katekéta, 4 PPHF-es hallgató, több önkéntes segítő és a szigetvári Caritas közreműködésével.
Közel 150 embert – kicsiket és nagyokat egyaránt – sikerült megmozgatni testileg, lelkileg. A bevezetőben Forrai Tamás SJ atya gondolatébresztése adott indítást, az előző vasárnapi evangéliumhoz visszacsatolva (Lk13,1-9), hogy mindig kaphatunk még egy esélyt a gyümölcsöző keresztény életre. Ezt az idei Szentév témájához kapcsolva a keresztény reményről osztott meg néhány gondolatot a felnőtteknek, miközben a gyerekek a helyszínül szolgáló Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola alsó zsibongójában mozgásos dalokkal, játékokkal készültek a soron következő „Hittanos Olimpiára”. Az előadás után a felnőttek részére forgószínpad szerűen tervezett, vezetett csoportos műhelymunkák vártak, míg a gyerekek bevethették magukat a játékba, ahol a „Turbékihívás” keretében 10 állomáson fabatkákat gyűjthettek iskoláik támogatásához. A „kistesókra” szintén katekéta társunk biztosított felügyeletet, sok mozgásos, hittanos játék mellett.
A rendkívül gördülékenyen működő nagy rendezvény titkához hozzájárult a hitoktatók rendszeres megbeszélése, a feladatok időben történő leosztása, a segítők munkája, a PPHF-es lányok segítsége, a Caritas helytállása, az iskola vezetőségével ápolt jó kapcsolat, a háttérmunkát végző személyek áldásos tevékenysége. Mindenkinek köszönjük az értékes munkát, amit hozzátett ehhez a szép együttléthez!
Költő Anita (alumni hallgató)