Dr. Kovács Gusztávot, főiskolánk rektorát, 2020. szeptember 1. napjával egyetemi tanárrá nevezte ki Áder János köztársasági elnök.
A köztársasági elnök 377/2020. (VIII. 30.) KE határozatával az innovációért és technológiáért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés c) pontja, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 27. § (3) bekezdése alapján egyetemi tanárrá nevezte ki Dr. Kovács Gusztávot, főiskolánk rektorát, az Emberi Méltóság és Társadalmi Igazságosság Tanszék vezetőjét.
A professzori címhez szívből gratulálunk!
Dr. Kovács Gusztáv 1980-ban született Kőszegen. Tanulmányait szülővárosában, majd Ausztráliában, Pécsett és Ausztriában végezte. 2008-ban a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Karán szerzett teológiai doktorátust. 2015-ban a Pécsi Tudományegyetemen habilitált filozófiából. 2007-2013 között a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanára. Főiskolánkon 2007 óta oktat filozófiai tárgyakat. 2014-től az Emberi Méltóság és Társadalmi Igazságosság Tanszék vezetője. Több nemzetközi tudományos társaság (Association of Bioethicists in Central Europe, Catholic Theological Ethics in the World Church, European Society for Catholic Theology, Vereinigung für Sozialethik in Mitteleuropa) és folyóirat (Family Forum, Concilium) szerkesztőségi tagja. 2017-től a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora.