Sport, barátság, Lengyelország

2023. december 15. | interjúk, beszámolók

2023. október 6. és november 9. között az Opolei Egyetemen tettek látogatást főiskolánk elsőéves hallgatói. A program kiemelt eseménye volt az Opolei Egyetem Műszaki Karán szervezett A sport motivációs értéke az oktatásban, nevelésben és az életben konferencia, melyen Kovács Gusztáv, főiskolánk rektora tartott előadást A motiváció etikai határai a sportban címmel.

Hallgatóink vendéglátója Piotr Morciniec, az Opolei Egyetem Hittudományi Karának professzora volt. A következőkben Harsányi Viktória hallgatói beszámolóját adjuk közre:

Mint a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola első éves hallgatói, lehetőséget kaptunk, hogy három napot Opole-ban töltsük, az ott megrendezésre került sportetikai konferencián. Az utat az főiskola új kisbuszával tettük meg, melyet a havazás és a tanulmányutakhoz kapcsolódó hagyományok megismerése is színesített. Mikor megérkeztünk Opole-ba vendéglátónk, Piotr Morcieniec professzor, az ikonikus pizzalevesével várt minket.

Másnap elmentünk az Opolei Egyetem Műszaki karát látogattuk meg, ahol többek között Zbignew Dzibunski (Varsó), Daniel Brown (Portsmouth) és iskolánk rektorának, Kovács Gusztávnak az előadását hallgathattuk meg. Emellett lehetőségünk volt találkozni a lengyel futballválogatott csapatkapitányával, Lukasz Piszczek-kel és több más élsportolóval.

A konferencia után egy kisebb túrát tettünk. Megismerkedtünk a lengyel kultúrával és szaktársunk idegenvezetésével megismerhettük Opole történelmi épületeit és templomait. Este házigazdánkkal ellátogattunk egy helyi étterembe, ahol kipróbálhattuk a bowlingot, ami pár gurítás után már kiválóan ment mindenkinek. Az estébe még belefért egy kellemes beszélgetés és a lengyel nemzeti étel, a pirog megkostolása is.

Másnap reggel vissza indultunk Magyarországra. A hosszú út ellenére nem veszett el a jó hangulat a kisbuszban és egy életre maradandó emlékekkel térhettünk vissza.