Körüljárt, jót cselekedvén

2025. március 15. | interjúk, beszámolók

  1. március 12-én került sor a Körlüljárt, jót cselekedvén – Muzslay István SJ útja Bajóttól Leuvenig c. kötet bemutatójára. Az esemény apropóját az adta, hogy egyrészt a kötetet Csonta István kollégánk szerkesztette, másrészt pedig a kötet középpontjában álló jezsuita szerzetes, Muzslay István SJ (1923-2007) a jezsuiták pécsi Pius gimnáziumában érettségizett 1942-ben. Kollégánkkal Végh Dániel, a Jezsuita Kiadó kiadványmenedzsere beszélgetett, mely során egyrészt megismerhettük a kötetben szereplő cikkeket, másrészt egy kivételesen gazdag életutat láthattunk. A tanulmánykötet tíz írást foglal magába, mely végigköveti Muzslay életpályáját a történelmi kontextusból kiindulva a közgazdaságtudományi kérdéseken át a leuveni kollégiumi alapításig.

A beszélgetésben többek közt szó esett azon 1956-os menekültekről, ezek közül is főként azokról a fiatalokról, akik Belgiumba kerültek és akik felkutatását, illetve a róluk való gondoskodást vállalta Muzslay István atya. Ennek köszönhetően egy egész generáció kapott lehetőséget arra, hogy elkezdje vagy folytassa egyetemi tanulmányait egy olyan kitűnő intézményben mint a Leuveni Katolikus Egyetem. Mivel az egyetemen közgazdaságtant tanított, szó esett a tudományos munkásságának fókuszára is, az erkölcsös gazdaságra, mely alapja egy igazságosabb társadalom megteremtésének. A mai formájában működő leuveni Collegium Hungaricumot nem csak megalapította, de évtizedeken keresztül fenn is tartotta. Arról sem feledkeztünk meg, hogy szerepet vállalt az Ómagyar Máriasiralmat tartalmazó Leuveni Kódex védelmében majd az 1982-es hazahozatalában.

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.