Konferencia a reményről

2025. március 15. | interjúk, beszámolók

Az évenként megrendezésre kerülő Teológia-MA konferencia lassan hagyománnyá válik a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. A konferencia célja a teológiához, egyházhoz vagy éppen az aktuális egyházi eseményekhez kapcsolódó témák több szempontból történő feldolgozása.

Az idei téma a remény volt, mely a Ferenc pápa által meghirdetett szentév témáját – A remény zarándokai – kívánta középpontba helyezni, ezzel is bekapcsolódva a Pécsi Egyházmegye és tágabb értelembe az egyház szentévhez kapcsolódó munkájába. Ennek megfelelően az előadók a saját szakterületük lencséjén keresztül járták körül a remény fogalmát, szerepét és aktualitását.

Első előadóként Kuti Veronika, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza és a főiskola munkatársa doktori kutatásához kapcsolódóan beszélt Jane Goodall és Takács-Sánta András aktív reményfogalmáról és annak cselekvéshez való hozzájárulásáról az ökoteológia területén. Előadásában kitért az keresztény ember felelősségére a környezete iránt, melyben az aktív remény szerepét hangsúlyozta. Ebben a kontextusban az imádság és a cselekvés egy új civilizáció alapjainak lerakását segítheti elő, mely később beépül a jelen civilizációnkba.

Tiringer Aranka, a főiskola oktatója, a remény pszichológiájáról beszélve a remény és az optimizmus közötti különbséget tárgyalta. Az optimizmus egy gondolkodásmód, kevesebb érzelmi tartalommal valójában egy proaktív megküzdés. Ezzel szemben a remény a jóra irányul, érzelmi állapot és cselekvő magatartás. Továbbá kiemelte azt is, hogy a problémafókuszú megküzdést jelenti, mert a remény alapvetően a váratlan fordulatokhoz, a krízishez kötődik, hangsúlyozva, hogy a remény és a vallásosság együtt járnak.

Ezt követően Jákyné Csonta Réka, a főiskola oktatója a remény és a katekézis kapcsolatáról adott elő, melynek fókusza a katekézis felépítése és sajátossága volt a remény témájából kiindulva.

A konferencia második részében Lukács Ottilia beszélt a remény fogalmáról a babiloni fogság profétáinál, kiemelten Ezekielnél és Jeremiásnál. Előadásában rávilágított arra, hogy a remény a bibliai hagyományban kifejezetten a megtapasztalt társadalmi és közösségi krízishelyzetekhez kapcsolódik, mint például a babiloni hódítás és az azzal járó deportáció, ill. Jeruzsálem és a jeruzsálemi szentély lerombolása. Ennek megfelelően a fogságot megtapasztalt és/vagy a Jeruzsálem pusztulását megélt próféták remény fogalma összekapcsolja a jelen tapasztalatát a múlttal és előre tekint a jövőre, ezáltal is cselekvésre hívva az ókori Izrael közösségét.

Hegedüs János atya, a főiskola vendégoktatója kánonjogi szempontból tárgyalta a remény fogalmát. Előadásában, melynek címe A rendezetlen életállapotban élők helyzetének orvoslási lehetőségei a katolikus házasságjogban a jelen egyházjogi gyakorlatokról beszélt, melyet Ferenc pápa érzékeny és befogadó szemlélete formál, inspirál.

Az előző évektől eltérően az idén a Főiskola egyik hallgatója, Jakusovsky Dorina is tartott előadást, melynek A Gondviselés útján. Gyalogos zarándoklat Kaposvárról Santiago de Compostelába volt a címe. Az előadásában kitért a több mint fél éven át tartó, El Camino néven ismert zarándoklatra fizikai, lelki és szellemi aspektusaira. Beszélt arról is, hogy a zarándoklaton megélt tapasztalatok miként formálták őt lelkileg és ez a tapasztalat, hogy van jelen a hétköznapjaiba.

Köszönet illet minden előadót a felkészülésért, a szervezőket a munkáért, a hallgatóságot a részvételért.

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.