HÁLÓ FESZTIVÁL A HITTUDOMÁNYI FŐISKOLÁN

2024. október 15. | interjúk, beszámolók

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola második alkalommal rendezte meg a HÁLÓ Fesztivált, melyen tanúságtételekkel, teaházzal és lelki beszélgetéssel vártuk az érdeklődőket.

A Fazenda da Esperanca közösségből érkezett egy felépülő, aki arról tett tanúságot, hogy hogyan érintette meg az Isten és hogyan kapcsolódott a közösséghez. Elmesélte, hogy milyen hatással voltak rá a tudatmódosító szerek és ebből hogyan hívta ki a Fazendán keresztül az Úr.

Ezután Orsós Zoltán atyát hallgathattuk meg. Arról tett tanúságot, hogy hogyan kapta meg a papi hivatását. Életének minden egyes pontján úgy érezte, hogy Isten elérhetetlen a számára, hogy olyan távol van tőle. Ekkor mindig akadt valaki, aki reményt keltett benne, felszentelt papként most ő segít a keresőknek.

A résztvevőknek lehetőségük volt találkozni egymással és az előadókkal, egy tea mellett beszélgethettek velük.