Nyílt napot tart 2022. november 30-án a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. „Biztos jövő. Közösség. Otthon.” – ezzel a három szóval hívja a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola nyílt napra leendő hallgatóit.
A 2022. november 30-án sorra kerülő esemény résztvevői egy napra már most a főiskola hallgatóivá válhatnak: az izgalmas előadásokon túl megismerkedhetnek leendő oktatóikkal és hallgatótársaikkal, bekapcsolódhatnak a napi zenés imádságba, tájékozódhatnak a Pécsi Egyetemi Lelkészség programjairól, valamint bepillantást nyerhetnek a XXIII. János Szakkollégium mindennapjaiba is. A szünetekben a hallgatótársak és a tanulmányi osztály munkatársai látják el az érdeklődőket olyan tanácsokkal, amelyek kulcsfontosságúak a sikeres felsőfokú tanulmányokhoz.
A Leuveni Katolikus Egyetemmel kötött megállapodásnak köszönhetően a PPHF hallgatói megszerezhetik a belga intézmény diplomáját is. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán a Pécsi Tudományegyetemmel létrejött együttműködésnek köszönhetően a hittanár szak szakpárban is végezhető az alábbi szakokkal párosítva: magyar, történelem, angol, német, média, földrajz, testnevelő, matematika, fizika, kémia, biológia, informatikatanár és ének-zene művésztanár.
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket! 🙂