Az első félévem a PPHF-en

2022. február 1. | interjúk, beszámolók

17 évesen, pályaválasztás előtt állva teljesen tanácstalan voltam a jövőmet illetően. Kétségbeesetten álltam az osztálytársaim között, akik évek óta tudták, melyik felsőoktatási intézményben, milyen szakon szeretnék folytatni tanulmányaikat.

A szívem mindig is húzott a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola felé, hiszen korábban édesapám is itt szerzett diplomát és rengeteg jót hallottam tőle az intézményről, azonban nem szerettem volna kilógni a társaim közül sem, hiszen rajtam kívül senki nem tervezett teológiai pályára lépni. Utólag visszatekintve az akkori önmagamra, nem értem, miért foglalkoztatott ennyire mások véleménye, de hálás vagyok, hogy végül a szívemre hallgatva a helyes döntést sikerült meghoznom.

2021. augusztus 30-án az összes fennmaradó kétség is elszállt belőlem, hiszen Siklós – Máriagyűdön egy lelkigyakorlat keretein belül megismertem a PPHF felsőbb éves hallgatóit, illetve a jövendőbeli évfolyamtársaimat és teljes bizonyossággal állíthatom, soha nem voltam még ennyire befogadó és nyitott közösségben. Mindenkivel könnyen megtaláltam a közös hangot és már ekkor éreztem, egy nagyon jó időszaknak nézek elébe. Visszatekintve az elmúlt félévemre pedig igazolni tudom, hogy kicsit sem tévedtem.
A főiskola épülete is nagyban hozzájárul a közösség építéséhez, hiszen egy konyhát, nappalit, illetve kávézót vehetünk igénybe a mindennapokban, melyek igazán otthonossá varázsolják a hangulatot. Mivel a PPHF nem nagy létszámú iskola, az említett helyiségekben szinte mindenkivel alkalmam nyílt váltani legalább pár szót.

Szeptember második hetében elkezdődött a szorgalmi időszak. Leginkább az előadások sokszínűsége nyűgözött le, melyben az oktatók hozzáállásának és hozzáértésének volt a legnagyobb szerepe Jó volt látni, hogy mindegyikőjük szeretettel adja át a tananyagot, ezáltal mindamellett, hogy nehéz volt nem odafigyelni az órákon, az egyes témákat is könnyen el tudtuk sajátítani, ami nagy segítség volt a vizsgaidőszakban. Bármikor fordulhattunk hozzájuk kérdéseinkkel és kéréseinkkel, hiszen minden tanárunkra és a Rektor úrra is bármikor számíthattunk.

Tudtam, hogy részt szeretnék venni, a főiskola rendezvényeinek a szervezésében, ezért még szeptemberben csatlakoztam a Hallgatói Önkormányzathoz, mint az első évfolyam képviselője, egy hónap múlva pedig kineveztek a HÖK elnökhelyettesévé. Éreztem, hogy ez nem kis feladat és nem szerettem volna eljátszani a nekem szánt bizalmat, ezért igyekeztem minél több dologból kivenni a részem, többek között a Gólyabál szervezéséből is. Októberben két hallgatótársammal, Fábián Bencével és Hegyi Kevinnel belevágtunk az esTeológia filmklubba, mely felváltva lett megszervezve angol és magyar nyelven. A legújabb projekt, melyben részt veszek, a most induló Mennyei Történelem podcast lesz, amelynek az első adása február 9-én, a PPHF nyílt napján, 9:00-kor a főiskola könyvtárában indul élő adásban. Műsorvezető társaim Hegyi Kevin és Rimai Bálint végzős hallgatók lesznek.

2021. december 13-án kezdetét vette a vizsgaidőszak, mely csak jobban összehozta a csapatot. Senkiben nem lehetett csalódni, mindenki segített, ahol csak tudott, ami ebben a kis közösségben igazán jól jött. Sokszor néhányan összegyűlve közösen tanultunk, többek között talán ennek is köszönhető, hogy összességében mindenki sikerekben gazdag féléven van túl.
Bízom benne, hogy az elkövetkezendő éveim hasonlóan jó hangulatban és aktívan fognak telni. Úgy érzem a PPHF-en igazán hálás lehetek mindenkinek, hiszen korábban sosem volt olyan intézmény az életemben, ahová kivétel nélkül minden nap szívesen léptem volna be. Mindenkinek bátor szívvel merem ajánlani, hogy jelentkezzen hozzánk, hiszen ez a hely nem csak egy főiskola, hanem biztos jövő, közösség és otthon.

Anda Hédi

GDPR cookie-hoz való hozzájárulás a Real Cookie Bannerral