Dr. Horváth István 1949. május 14-én,a Tolna vármegyei Kalaznón született egy ötgyermekes családban.
Pécsen szentelték pappá 1974. június 23-án. Káplánként Siklóson, majd 1978-ban Pakson szolgál. 1984-ben Lakócsán plébános, majd 1985-től két éven át Rómában tanul. 1987-1990-ig prefektusi feladatokat lát el a Győri Szemináriumban. A Pécsi Egyházmegyébe 1992-ben érkezett vissza, ahol előbb Pécs-Szabolcs, 1994-től Pellérd plébánosa, majd 2019-től nyugdíjazásáig Pécsett, a Szent Erzsébet Plébánia és a II. János Pál Plébánia kisegítő lelkésze.
Plébániai szolgálata mellett 1994-től haláláig a Pécsi Székeskáptalan kanonokja, 2007-től nagyprépostja, 1994-ben az Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam igazgatója, 1995-től a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rektora, 2000-től a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) főigazgatója. 2005-2013 között Pécsi Esperesi Kerület esperese, 2015-2022 között pedig a Pécsi Püspöki Bíróság kötelékvédője.
István atya pappá szentelési jelmondata „Uram, a te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5). A mondat a bizalom, az engedelmesség és a hit jelképe, amely a sikertelenség után hozza meg a bőséges eredményt, kifejezve az isteni szóba vetett hitet. István atya nyitott szívvel fogadta a meghívást és az Istentől kapott talentumokat egész életében kamatoztatta.
Az atya egykori tanítványaként jósága, nyitottsága, embersége, könnyed empatikus személyisége mindig példaértékű volt és marad számomra. Sokan, akik elsőévesként kerültünk a teológiára, nehezen találtuk helyünket a komoly tudományok útvesztőiben, így volt ez a dogmatikával is. Kedves tanárunk azonban szellemesen, szolid humorral sziporkázva órákon át magyarázta nekünk a tananyagot. Tanárként valóban tanított, magyarázott, összefüggésekre mutatott rá, soha nem fitogtatta hatalmas tudását. Az évek során lassan felnőttünk, hitben és lélekben is. Már helye volt az eszmecserének, a komoly beszélgetéseknek és általa megértettük mit is jelent emberként, papként, tanárként helytállni a világban.
Pista bácsi – kedves emlékem rólad egy csíksomlyói pünkösdi zarándoklat, amire a pellérdi közösséggel indultál és én is csatlakoztam hozzátok. Énekkel, imával, jókedvű beszélgetéssel, rózsafüzérrel nem is tűnt hosszúnak az út. Időről időre a közösség más-más tagja mellé ültél le, és folytattál egy már elkezdett beszélgetést… Más arcodat láthattam: egy lelkipásztorét, akinek gondja volt a legkisebbekre is.
„Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” olvashatjuk Lukács tollából. És így történt, emberhalász lettél. Sokan szeretettel és derűvel emlékezünk rád, a vággyal, hogy magunk is emberhalásszá váljunk.
Vargyas Ildikó