2025. június 21. napján tartotta a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola évzáró hálaadó szentmiséjét és diplomaosztóját a székesegyházban. A szentmise főcelebránsa Kvanduk Frigyes általános helynök, főiskolai tanár volt, aki prédikációjában a csodálatos kenyérszaporítás evangéliumi története alapján arról beszélt, hogy az ember a legreménytelenebb helyzetben is az Isten kegyelmében él, mert Ő azt akarja, hogy „az élet győztesei legyünk”. Ezt az üzenetet adta szellemi útravalóul Frigyes atya a frissen végzett hallgatóknak.
A szentmisét követően került sor a diplomaosztó és tanévzáró ünnepségre. Évértékelő beszédében Kovács Gusztáv rektor összefoglalta az elmúlt tanév fontosabb eseményeit, kiemelve, hogy a főiskola mára nem csupán egy oktatási intézmény, hanem otthon és közösség is azok számára, akik nap mint nap belépnek falai közé. Rámutatott: az elmúlt évek tudatos építkezése révén olyan légkör jött létre, amelyben a hallgatók és az oktatók egyaránt megtapasztalhatják a közösség erejét, a fejlődés lehetőségét és az elismerés örömét. A főiskola közössége olyan teret teremtett, ahol az oktatás mellett helye van a kreativitásnak, a lelki növekedésnek, valamint a nemzetközi kapcsolatok és együttműködések fejlődésének is. A rektor hangsúlyozta, hogy a főiskola stabilitását és lendületét az emberek adják: az oktatók, munkatársak, hallgatók, partnerek és támogatók, akik napról napra tesznek érte – sokszor csendben, de mindig elkötelezetten.
Ezt követően került sor a főiskola által alapított díjak kiosztására.
A Koppenbachi Vilmos-díj átadásakor az alábbi laudáció hangzott el:
„A Koppenbachi Vilmos-díjat a rektor javaslatára a Szenátus azoknak a hazai vagy külföldi természetes vagy jogi személyeknek adományozza, akik partneri tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a főiskola egyházi, oktatási, tudományos és társadalmi céljainak eléréséhez. 2025-ben a díjat a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, valamint a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont kapta, akik hosszú évek óta főiskolánk legmeghatározóbb együttműködő partnerei közé tartoznak. A főiskola újraalapításától kezdve mindkét intézmény diákjai szép számban választották intézményünket további tanulmányaik színteréül, különösen a teológia, a hittanárság, illetve a szociális területek iránt érdeklődve. Az együttműködés azonban nem merül ki a tanulmányi kapcsolatokban. A két iskola közelsége – nem csupán földrajzi, hanem lelki és szellemi értelemben is – szorosra fűzte a kapcsolatot diákjaink és közösségeink között. A középiskolák tanulói rendszeresen bekapcsolódnak a főiskola életébe, legyen szó a 153 Fesztiválról, lelkigyakorlatokról, nyári egyetemről vagy épp nemzetközi mobilitási programokról. Mindemellett számos alkalommal nem hivatalos keretek között is jelen vannak körünkben: cserkészcsapatok tagjaiként, zenészként, közösségi eseményeken, vagy éppen lelki és kulturális alkalmainkon vesznek részt, gazdagítva ezzel főiskolai közösségünk életét. Nyisztor Zsolt igazgató úr és Gyetvainé Szenczi Erika főigazgató asszony részéről pedig mindig is nyitottságot, segítőkészséget és valódi együttműködési szándékot tapasztaltunk.”
Az Év Oktatója-díjat 2025-ben Horváthné Vertike Andrea, az Év Kutatója-díjat Kajtár Edvárd nyerte el.
A Főiskola Közösségéért-díjban részesültek Papp Barbara és Vajda Rita hallgatók. Elismerő okleveletvehetett át Kuti Veronika a főiskolai oktatás és kutatás háttérfeladatainak ellátása érdekében végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül.
Idén 18 hallgató szerzett diplomát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Nevükben Tövisháti Lilla mondott beszédet. A főiskolás évekre visszaemlékezve arról beszélt, hogy a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán olyan attitűdöt sajátíthatnak el a hallgatók, melynek lényege, hogy mindig nyitottak legyenek a megismerésre, a megszerzett ismereteket mélyítsék el, végül pedig adják azt tovább mások számára. A közös ünneplés pohárköszöntővel és agapéval zárult a főiskolán.
Írta: Somodi Imre
