PPHF hallgatói a 37. OTDK társadalomtudományi szekcióján

2025. május 6. | interjúk, beszámolók

Április 24-26. között látta vendégül a Miskolci Tudományegyetem a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalmi Szekcióját. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolát három hallgató képviselte a rendezvényen: Horváth Barbara (témavezetője Tamás Roland), H. Szabó Bence (témavezetője Somodi Imre) és Wusching Éva (témavezetője Lukács Ottilia).

Az alábbiakban H. Szabó Bence harmadéves hallgató beszámolóját adjuk közre.

Első nap a regisztráció után a díszaulában volt a 37. OTDK Társdalamtudományi Szekciójának az ünnepélyes megnyitója, ahol egy zenei előadáson vettünk részt. Ezt követően Prof. Dr. Horváth Zita az egyetem rektora mondott köszöntő beszédet.

Első és második nap került sor a Vallás- és Hittudományi Tagozatok előadásaira, melyeken mi is részt vettünk. Minden előadónak 15 perc állt a rendelkezésére, hogy bemutassa munkáját, amit egy 10 perces vita követett. Az előadásomat követő vitán értékes és építő kérdéseket kaptam a zsűri tagoktól. Az első nap lezárásaként koncertet adott a Tisztakosz együttes.

Másnap reggel folytatódtak az előadások. Részt vettem négy társadalomtudományi előadáson. Először a japán idol jelenségről szóló előadást hallgattam meg, majd a női testkép változása az 1950-es évektől napjainkig, majd a drag wife tiktok jelenségről, majd a drag queen-ekről. Utána volt egy kultúrantropológia, és a katonák és a civilek kooperációjáról szóló előadás. Délután elmentük Miskolcon a ,,Tetemvár” nevű helyre, ahol a környék szociális helyzetéről beszéltek, a kora újkori boszorkányégetésről. Ezt követően elmentünk a Miskolci Nemzeti Színházba, ahol két színész előadott egy monológot arról, hogy a híres művészek nem mindig szerették egyszerre a divatot és a zenét, nem úgy, mint Wolfgang Amadeus Mozart és családja, akik folyamatosan leveleztek egymással az aktuális divatokról. Liszt Ferenc példájáról is beszéltek, aki Rómában mivel a papi pályára készült reverendát öltött magára és kiállt a közönség elé ,,Jól áll mi?” kérdéssel. Ez negatív visszhangot kapott a sajtóban, mely szerint ezen tette az bizonyítja Liszt Ferencnek, hogy nem tiszteli az egyházat.

Összességében elmondható, hogy az OTDK nagyszerű tudományos és kulturális élmény nyújtott számunkra, mely során felejthetetlen tapasztalatokra tettünk szert.

  1. Szabó Bence
    (3. évfolyam)

 Gratulálunk mindhárom hallgatónknak! Büszkék vagyunk rájuk!

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.