Idén szeptember végén második alkalommal vettünk részt a barcelonai székhelyű, „SpainBcn-Programs in Spain” nevű nyelviskola felsőoktatásban dolgozók számára tartott angol nyelvű kurzusán az európai Erasmus-program támogatásával. Az idei helyszín Mallorca volt. A tíz fős kurzuson javarészt Kelet-Európai országokból érkeztünk, a nyelviskola ezen a helyszínen is brit tanárt biztosított a képzésre, így kelet és nyugat találkozása ezen a mediterrán szigeten sok derűs pillanatot eredményezett számunkra. A kurzus kifejezetten élvezetes volt: a sok évnyi – sokszor száraz nyelvtani gyakorlatokkal töltött – tapasztalat helyett itt élő kommunikációra épített, játékos és humoros feladatokkal töltött órákat tartott nekünk James, Alcúdia elegáns óvárosi környezetében.
Maga a sziget délszaki szépségű, kifejezetten turisták számára kiépített infrastruktúrával rendelkező hely, ahol a zsúfoltságról megfeledkezve minden nap rá lehetett csodálkozni a tenger és a buja növényzet szépségére. A szigetlakók alig érzékelhetően voltak jelen, a háttérből biztosították a mindennapi élethez szükséges feltételeket, ezért leginkább a reptéri, áruházi vagy közlekedési helyzetekben találkoztunk velük – a legtöbb emberi találkozás inkább a szigetet elárasztó német és brit turistákkal történt. Azt is megtanultuk, hogy a „legrosszabb”, ami Mallorcán történhet az, hogy leszakad az eső (nem „elered”, mint nálunk, hanem egyik pillanatról a másikra özönvíz-szerű mértékben árasztja el az utcákat), de mivel ez hónapok óta először történt meg, különleges természeti jelenségnek könyveltük el… Szép emlék a hegyekbe tett kirándulás, ahol egy Lluc nevű, 13. századi kolostor látogattunk meg, illetve a Formentor-cape nevű hely a sziget legészakkeletibb sarkában, ahonnan a végtelennek tűnő égszínkék tenger tett ránk nagy hatást.
Összegezve Mallorca gyönyörű sziget, amit a mediterránum-kedvelőknek érdemes meglátogatni, ugyanakkor olyan hely is, ahol igazán nemzetközi tapasztalatokat lehet szerezni az angol nyelv hasznosságáról.
Horváthné Vertike Andrea
Jákyné dr. Csonta Réka
dr. Tiringer Aranka