Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter kiemelt intézményvezetői tevékenysége elismeréseként miniszteri elismerő oklevélben részesítette Kovács Gusztávot, főiskolánk rektorát. Levelében megköszönte Kovács Gusztáv rektorként végzett munkáját, hogy a főiskola „motorjaként felismerte, megragadta és beteljesítette az intézmény előtt nyílott lehetőségeket”, valamint, hogy „irányításával a katolikus hitéleti képzések egy olyan bázisa jöhetett létre ismét, mely példaértékű működést valósít meg”. Levelében a miniszter továbbá kiemelte a főiskola nemzetközi kapcsolatainak az erősítését, a sokszínű programkínálatot, a tanulmányutakat és szakmai workshopokat, a nigériai hallgatók érkezését és a szakkollégium megalapítását, melyek közül több a minisztériummal való partnerségben valósulhatott meg.



Az elismerő oklevelet és Miniszter úr levelét Hegyi László miniszteri főtanácsadó az oktatók és munkatársak évzáró vacsoráján személyesen adta át Kovács Gusztávnak.

