Közössé váló múlt

2017. október 21. | interjúk, beszámolók

A főiskolánk keretében idén újrainduló Berényi Zsigmond Szakkollégium első tanulmányi kirándulása a budapesti Nemzeti Múzeumba vezetett, ahol az „Ige-Idők – a reformáció 500 éve” című időszakos kiállítást dr. Harmati Béla László, az Evangélikus Országos Múzeum vezetőjének nekünk szóló tárlatvezetésével tekintettük meg.

A művészettörténész szempontjai fontos és plasztikus fogódzókat jelentettek a reformáció történetének pontosabb teológiai megértéséhez. A Nemzeti Múzeumban megnéztük a „Kereszt-Tűzben – keresztényüldözés a Közel-Keleten” című kiállítást is, továbbá lehetőségünk nyílt a református fenntartású Biblia Múzeum új állandó kiállítását meglátogatni, amelynek interaktív eszközei kiváló segítséget jelenthetnek a katekézisben.

Résztvevők: Haász Rebeka Anna, Harag Márton, Kalász-Boros Mónika, Koniorczykné Bodnár Emese, Malik Erzsébet, Tóth Krisztina, Welczenbach Balázs

Kísérőtanár: Orova Csaba