A főiskolás kis csapatunkkal péntek este érkeztünk az Eucharisztikus Kongresszusra. A Papp László Sportarénában Ákos koncerten, Forráspont dicsőítő esten, tanúságtételeken és zenés szentségimádáson vehettünk részt. A legnagyobb élményeimet én személy szerint mégis szombaton és vasárnap szereztem, s ezekről szeretnék mesélni részletesebben.
A szombat esti szentmisét Erdő Péter bíboros úr mutatta be a Kossuth téren, amely után fáklyás körmenet indult a Hősök terére. Az Andrássy úton a tömeggel haladva kicsinek és teljesnek éreztem magam. Több százezer emberrel egyszerre jelen lenni, együtt hinni, érezni, gondolkodni – közösségben lenni – felemelő volt. Mosolygós és csillogó szemű, meghatódott emberek mindenütt, még azok között is, akik az út szélén, az úttól távolabb álltak és csak figyelték, mi történik.
Valahogy elszálltak a gondjaim, hirtelenjében nem aggasztott sem a múltam, sem a jövőm. Rádöbbentem, hogy jelen vagyok, hogy Isten is jelen van; talán önmagamra is döbbentem. Egyszerűen csak sétáltam, énekeltem és ámulattal tekergettem a fejem, mintha egy új világ tárult volna fel körülöttem. Szerintem a lezárásokkal nem beszűkült a város, hanem kinyílt a végtelenre. Nem elvettek valamit a lakosságtól, hanem visszaadtak. Szabadságot, hitet és ünnepet, amely mindenkinek szólt, mindenkit hívott. Biztos vagyok abban, hogy aznap este a legszebb dolog a világon a mi kis hazánkban történt.
Nem egyszerűen csak a jelenlét élményét kaptam: vasárnap Ferenc pápa érkezett hozzánk és áldását adta ránk, mindannyiunkra. Csupán néhány méternyire álltunk tőle, amikor pápamobiljában elhaladt előttünk. Áldásával, homíliájával és egész személyével békét, derűt, alázatosságot és szelídséget sugárzott, mindezen értékek mögött pedig valami olyan egyetemes üdvözítő erőt tapasztaltam, amire szerintem az egész világ szomjazik. Minden forrásom Belőled fakad.
Szentbeszédében kérte, és mintha csak nekem üzent volna: higgyek abban, hogy az Eucharisztia meggyógyítja a lelkemet, a vallásosságomat, s megszabadít a függőségeimtől, merevségeimtől. Kérte, hogy váljak mások szolgájává, olyanná, aki szeretetét másoknak ajándékozza.
Az egyik legfontosabb bizonyság számomra, amellyel hazatértem, hogy Krisztusban, az Eucharisztiában mindnyájan egyek vagyunk. Ennek olyan félelmetes, hegyeket mozgató ereje van, még én sem fogom fel teljesen, de hinni akarom. Az, hogy Krisztusban egyek legyünk, ez lehet a legfélelmetesebb mindazok számára, akik nem akartak velünk ünnepelni és bukását kívánják a szándéknak.
Igazán szép élményekkel gazdagodtam, és ezt szerintem a többiek nevében is mondhatom. Hatalmas dolog, hogy ennek a világtalálkozónak Magyarország otthont adhatott, hogy békében és egészségben ennyien együtt ünnepelhettünk – és még az időjárás is gyönyörű volt.
Hálás vagyok a Jóistennek, a megálmodóknak és alkotóknak, szervezőknek, akik segítették a Kongresszus létrejöttét. Köszönöm nem csak nekik, hanem barátaimnak, szaktársaimnak, hogy együtt lehettünk.
