Hihetetlen Történelem Podcast – Muzslay István, az ’56-os menekültek jótevője

2025. május 5. | aktuális hírek

2024-ben jelent meg dr. Csonta István egyháztörténész kollégánk szerkesztésében, a JTMR Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia – Jezuista Kiadó és Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola közös kiadásában, a „Körüljárt, jót cselekedvén” – Muzslay Itván SJ útja Bajóttól Leuvenig c. könyv, melynek bemutatójára 2025. március 12-én került sor.

Lassan nyolcvan év telt el azóta, hogy hazánkban a II. Világháborút követően megvetette lábát a szovjet típusú kommunista diktatúra. A kiépülő rendszer minden kétséget kizáróan legjelentősebb ellensége a Katolikus Egyház volt, melyen belül a rendszer kitüntetett figyelmet szentelt a jezsuita szerzeteseknek. A rendtartomány ekkor római elöljáróinak jóváhagyásával a fiatal rendtagokat titokban külföldre küldte, hogy a Magyarországon ellehetetlenült szerzetesi és tudományos képzésüket megkaphassák. Muzslay István fiatal jezsuitaként előbb Hollandiába, majd belgiumi Leuvenbe kerül, ahol 1954-től a magyar, menekült fiatalok pártfogója lesz. Itt éri őt az 1956-os forradalom és szabadságharc következtében Nyugatra, köztük Belgiumba induló fiatal magyarok tömege. E gyűjteményes kötet az egész életén át tartó embermentő, fiatal egyetemistákat segítő munkáját igyekszik bemutatni, felvillantva Muzslay életének egy-egy szegmensét mint kollégiumvezető, a Leuveni Katolikus Egyetem professzora, jezsuita szerzetes.

Szeretettel ajánljuk az epizódot!

Az adás elérhető itt: https://open.spotify.com/episode/5GZN53v76HhktujneGPPvm?si=A5aonxwLS2KNfjJBFlucZw

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.