Március 5-én különleges programon vehettek részt a PPHF hallgatói: bibliai történetekkel ismerkedtek egy új perspektívából.
Kodácsy Simon Eszter az Evangelikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, a Valláspedagógia Tanszék vezetője tartott ízelítőt a Godly Play néven ismert kateketikai szemléletről. A Godly Play a bibliai történetek megközelítésének sajátos módja, több mint módszer. Lényege, hogy „a bibliai történetek állnak a fókuszban, a didaktikai egyszerűség segíti a belehelyezkedést és az elmélyülést, teret ad a résztvevők saját élményeinek és szemlélődésének, és támogatja az Istennel való személyes kapcsolat megélését” – fogalmaz Kodácsy Simon Eszter, Godly Play-tréner.
A nap során a hallgatók többfajta bibliai történetet is meghallgattak-átéltek a történetmondó vezetésével. Ezek során megtapasztalhatták, hogy a Godly Play által kínált megközelítés a Szentírás üzenetének korábban ismeretlen dimenzióit tudja megnyitni. Emellett szakmai beszélgetésre is lehetőség nyílt a nap folyamán: a résztvevők megtudhatták, hogy miként függ össze a tér speciális kialakítása a történetmondás céljaival, hogy milyen előkészületek szükségesek egy adott alkalom levezetéséhez, vagy hogy milyen képzettséggel lehet valaki történetmondó.
