A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Ennek alkalmából gyűltek össze versenyzők, felkészítő tanárok, és minden kedves érdeklődő a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola nagyelőadójában, az előbb említett nevezetes napon, hogy részt vegyenek a Radnóti Miklós Vers és Prózamondó Versenyen.
Ha mindezt kicsit távolabbról nézzük meg, igazán különös dolognak tűnik. Mi vesz rá valakit, hogy emberek elé kiállva ritmikus és rímelő sorokat mondjon? Mi gyűjti össze őket?
Hiszen sokan és sokféle helyről érkeztek erre az alkalomra. Volt, aki egészen Miskolcról jött, hogy a zsűrit és a közönséget megörvendeztesse, de megtiszteltek minket Kaposvárról, Harkányból, és természetesen helyből, Pécsről is.
A két korcsoportban induló versenyzők között volt általános iskolás, gimnazista, egyetemista és dolgozó ember is. Mi volt a közös pont? Talán azok a kiemelkedő pillanatok, amiket a költészet nyújtott számukra. Talán az a váratlan felismerés, amikor egy remekbe szabott verset olvasva úgy érezzük: „Én is pont ezt akartam mondani! De soha nem tudtam volna így megfogalmazni.” Ezeket az élményeket hozták magukkal a versenyzők, amikor kiálltak mindenki elé, és megkíséreltek megmutatni belőle valamit. Ezek közül a személyes és bátor előadások közül választotta ki a szakavatott zsűri a díjazottakat. Horváth István Radnóti-díjas versmondó, Jákyné Dr. Csonta Réka, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola adjunktusa és Kocsis Edit művelődésszervező és versmondó a két korcsoport dobogós helyezettjein kívül a Schmidt István emlékdíjat is odaítélték a mezőny legjobbjainak. Ahogy pedig azt Horváth István, a zsűri elnöke is kifejezte értékelő szavaiban, bízzunk, és bízhatunk abban, hogy a versmondás visszakapja életükben és a közéletben is azt a méltó helyet, amelyet megérdemel.
Már általános iskolás koromtól fogva a szívemben különös helyet foglaltak el a versek. Szerencsére jó érzékem is van ahhoz, hogy megszólaltassam ezeket az irodalmi műveket: nagyon sok versmondó versenyen vettem részt általános iskolában és gimnáziumban is, és több alkalommal értem el dobogós helyezést. Ám, amióta Pécsett folytatom tanulmányaimat, azóta nem igazán tudtam hódolni ennek a hobbimnak, ami talán mára már kicsivel több is, mint puszta szórakozás számomra. Versmondó versenyeken szerzett tapasztalataim szerint a fiatalok körében egyre inkább kezd kikopni a magyar kultúra művelésének ezen műfaja. Szerettem volna javítani ezen a lefelé mutató tendencián, így arra az elhatározásra jutottam, hogy szeretnék szervezni egy vers- és prózamondó versenyt. 2023-ban így el is kezdtem ennek az eseménynek a szervezését. Továbbítottam az iskoláknak, megjelenítettem a szociális médiában, ám senki nem jelentkezett rá. Csalódott voltam, de leginkább eltökélt, így nem szerettem volna feladni ezt a projektet, szóval 2024-ben újra meghirdettem a Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt. Ez alkalommal végül 17 fiatal vett részt a megmérettetésen. Nagy öröm volt számomra, hogy ilyen sokan összegyűltünk és együtt tölthettünk egy délutánt. Boldogsággal töltött el, ahogy hallottam őket szavalni, jó volt látni, hogy nem volt hiába a fáradozás és munka, amit belefektettem a szervezésbe, úgy érzem sokkal többet kaptam vissza: én is több lettem. Szeretném, ha ez a rendezvény hagyománnyá válna a Főiskola életében, így az elkövetkezendő években igyekszem rendszeresíteni és továbbra is töretlen lelkesedéssel évről évre újra megszervezni.
Innen is nagy hálával és köszönettel tartozom elsősorban Dr. Kovács Gusztáv rektor úrnak, Jákyné dr. Csonta Réka tanárnőnek és Németh Zsófiának, akik segítsége nélkül a verseny nem jöhetett volna létre.
