Egy szemeszter Máltán

2025. április 24. | interjúk, beszámolók

A 2024/25-ös tanév őszi szemeszterét Máltán töltöttem az Erasmus-program keretében. Ez idő alatt lehetőségem volt részt venni a Máltai Egyetem Teológiai Karának kurzusain és egy helyi keresztény ifjúsági közösség imaalkalmain, zenés dicsőítésein, fejleszthettem az angol nyelvtudásomat, illetve arra is alkalmam adódott, hogy felfedezzem a szigetország fontosabb városai mellett az engem mégjobban vonzó rejtett zugait is. 

Málta egy sokszínű, pezsgő, különleges ország, melyet még változatosabbá tesz a rá annyira jellemző kulturális diverzitás. Hamar otthonommá vált a sziget, amit többek között a máltaiakat annyira jellemző vendégszeretetnek, közvetlenségnek és elfogadásnak köszönhettem.

Nagyon hálás vagyok a Hittudományi Főiskolának a lehetőségért, a kinti Teológiai Kar professzorai közül Stefan Attard és Mark Zammit atyáknak, akik határtalan szeretettel és segítőkészséggel voltak jelen a számomra, és a lakótársamnak Mylonak, aki elfogadásával és törődésével otthonná tette számomra a házunkat.

Mindenkinek ajánlom, hogy éljen a Máltára utazás lehetőségével, aki szereti a napfényt, a mediterrán hangulatot, a pezsgő, életteli környezetet és a barátságos embereket, és aki szívesen vállalná a kalandot, hogy egy teljesen új helyzetbe lépve felfedezze önmagának új és eddig ismeretlen oldalait. 

Rudolf Zsófia Klára (végzős hallgató)

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.