Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2025.03.27-én, 18:00 órától a CANTUS FIGURATUS – Laczkó Vass Róbert és Székely Norbert előadóestjére!
Helyszíne: Dóm Kőtár (7621 Pécs, Káptalan u. 8.)
A belépés díjtalan
Aki énekel, kétszeresen imádkozik – emlegetjük Szent Ágoston klasszikus bölcsességét, ám a templomainkba befogadható zenéről rendszerint megoszlanak a vélemények. A vallási elemekből építkező dalok persze nem állnak meg a templomajtóknál, és üzenetük profán környezetben is vertikális marad: az alkotó ember Teremtőjéhez való viszonyát fejezi ki. Történelmi tény, hogy a késő középkori bencés kolostorok a kifinomult vendégszeretet jegyében olykor világi zenei környezetet is biztosítottak, így az improvizatív jellegű gregorián dallamok mellett szakrális környezetben is megjelent a kötött formájú, „mérhető żene”.
Cantus figuratus című zenés előadóestünk ezt a távoli, termékeny pillanatot ragadja meg, hogy a 20-21. századi magyar költészet istenes remekléseiből válogatva méltó szövegkörnyezetbe helyezze legújabb dalainkat. Egyfajta “lírai polifóniában”, “verses paraliturgiában” szólaltatjuk meg az Isten előtt vacogó lélek árnyalatait. Hogy van hát? – kérdi Pál apostol a korintusiakhoz írt levelében, és mindjárt válaszol is rá: „Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.” Erre vállalkozunk.
Laczkó Vass Róbert színművész
Székely Norbert zongoraművész