Dr. Brent Duckor három hétig volt a PPHF vendége, akinek munkája három területre fókuszált. Tevékenységének első állomásaként bekapcsolódott a Honnan jövünk és hová tartunk? című transzgenerációs traumáról szóló nemzetközi nyári egyetem programjába (CEEPUS kurzussorozata).
Ezt követően What is Summative and What is Formative in Paul’s Letter? címmel tartott szemináriumot hallgatóink számára. A szemináriumot a felmerülő igényeknek megfelelően online is elérhetővé tettük, így külföldi hallgatók és kollégák is becsatlakozhattak. A szemináriumi, ahogy a címe is jelzi a szummatív és a formatív pedagógiai értékeléseket járta körül a páli levelek segítségével.
Végül Dr. Duckor, akinek kutatási területe az értékelés, minősgébiztosítási szakemberként részt vett a Főiskolán újonnan megalakult ad hoc munkacsoport tevekénységében, mely többek közt a diplomadolgozat értékelési szempontjait, valamint az oktatói munka hallgatói véleményezésére készített kérdőíveket dolgozza át. Munkája azonban nem ért véget, mert továbbra is segíteni fogja külsős tanácsadóként az intézmény Minőségbiztosítási Bizottságának munkáját.
Hálásan köszönjük neki az odaadó, lelkes munkáját!