A határtól az ünnepig

2024. december 3. | interjúk, beszámolók

2024. november 29. napján a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola adott otthont a A rendészet tudománya és gyakorlata című tanulmánykötet, a Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XXVI. számának ünnepi bemutatójának.

A megnyitót Janza Frigyes nyugalmazott rendőr vezérőrnagy, a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) alapító főtitkára tartotta. Ezt követően Kovács Gusztáv rektor köszöntötte a résztvevőket, és tartotta meg Gondolatok a határról és az ünnepről című előadását, melyben a dél-koreai születésű, de Németországban élő és alkotó Byung-Chul Han filozófiáját alapul véve mutatta be a határok és az ünnep jelentőségét a 21. század világában.

A tanulmánykötet tartalmát Gaál Gyula és Hautzinger Zoltán ezredesek, a kiadvány szerkesztői ismertették. A bemutatót követően védnöki értékelésekkel és szakmai véleményekkel zárták a programot. A rendezvényt állófogadás követte, amely lehetőséget biztosított a résztvevők számára a további eszmecserére.

A rendezvény a Magyar Rendészettudományi Társaság és a Magyar Hadtudományi Társaság Pécsi Szakcsoportjának szervezésében valósult meg, erősítve a rendészeti és hadtudományi közösségek közötti kapcsolatokat.

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.