Diplomaosztót ünnepelt a PPHF közössége

2026. június 25. | interjúk, beszámolók

Június 20-án a pécsi székesegyházban ismét felcsendült az akadémiai évet lezáró Te Deum laudamus kezdetű himnusz. A Főiskola oktatói és hallgatói közösen adtak hálát az elmúlt év ajándékaiért, és köszöntötték a diplomázókat. 

A szentmise olvasmánya az igazi bölcsesség valóságára hívta fel a figyelmet. „A bölcsesség legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni akarni annyi, mint szeretni (a bölcsességet)” (Bölcs 6, 17). Az ünnepi szónok, Forrai Tamás Gergely SJ egyetemi lelkész reflexióra hívta a végzősöket és minden jelenlévőt, arra, hogy vizsgálják meg, nőtt-e bennük a főiskolai évek alatt a tanulás iránti vágy. Ezzel összhangban az intézmény rektora, dr. Lukács Ottilia hangsúlyozta, hogy az oklevél megszerzése – bár kétségtelenül nagy cezúra – mégis csupán egyetlen pillanata a tanulási útnak. A rektor búcsúzó szavai Ferenc pápa gondolatait idézték: arra kérte a diplomázókat, hogy közösségeiket misszionárius tanítványokként kísérjék, olyan vezetőkként, akik nem felejtik el, hogy ugyanazon cél felé törekszenek, amely felé a rájuk bízottak. 

A végzősök nevében Anda Hédi búcsúzott. Beszédében háláját fejezte ki a Főiskola támogató közösségéért, az oktatók színvonalas munkájáért és emberi jelenlétéért. Az ünnepségen a rektor lezárta a 2025-26-os akadémiai évet. Beszédében felidézte, hogy a Főiskola elmúlt éve rendkívüli eredményekben bővelkedett: útjára bocsátott 54 akolitust, akiket Felföldi László megyéspüspök közösségeik szolgálatára lektorrá avatott a Váci Apor Vilmos Főiskolával együttműködve megszervezte az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó organikuspedagógia-képzést (a pécsi egyházmegyéből több mint 90 pedagógus vett részt). Továbbá nemzetközi tanulmányi hetet és konferenciát szervezett a béke témájában illetve a mesterséges intelligencia térhódítására reagálva hallgatói szemináriumot és módszertani képzést tartott a témában külföldi szaktekintélyek bevonásával. A művészet és a teológia összekapcsolódásának idén is tág tere nyílt a Főiskolán: az ikonfestő szeminárium egyre többeket vonz, ahogy a komolyzenei koncertek is. A szakkollégium és az egyetemi lelkészség fiataljainak részvételével bemutatott passiójáték a húsvéti ünnepkör megünneplésének különleges pillanata volt, az előadás hozzásegítette a szemlélőt a misztérium mélyebb átéléséhez.

A záróünnepséghez hagyományosan hozzátartozik a díjak és elismerések átadása is. A Koppenbachi Vilmos-díjat a rektor javaslatára a Szenátus azoknak a hazai vagy külföldi természetes vagy jogi személyeknek adományozza, akik partneri tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a Főiskola egyházi, oktatási, tudományos és társadalmi céljainak eléréséhez. A Szent Lőrinc Gondozóotthon évek óta főiskolánk legmeghatározóbb partnerintézményei közé tartozik. A Pasztorális Tanácsadás és Szervezetfejlesztés szakunk elindításától kezdve rendszeresen biztosítja a helyszínt és a támogatást a szakmai gyakorlatukat végző hallgatóink számára. Az együttműködés viszont nem merül ki a szakmai kapcsolatokban. Az intézmény közelsége nem csupán földrajzi, hanem lelki, szellemi értelemben is tapasztalható. 

 

Dr. Tiringer Aranka a Főiskola újraalapítása óta oktatója az intézménynek. Lelkes, mindig vidám személyiségével és szakmai segítségnyújtásával hallgatók generációit vezette be a pszichológiai gondolkodás alapjaiba. Az elméleti tárgyak mellett az önismereti és más tréningek segítségével támogatja és készíti fel őket a teológusi, hitoktatói, katekétai és pasztorális tanácsadói pályára. A hallgatók tanulmányi és személyiségi igényeire nyitott, értő és finom kritikával átszőtt habitusa nemcsak oktatóként, hanem coachként is formálja immár három évtizede a főiskola polgárait. Óráira egyszerre jellemző a nyitott, sokszínű, bátorító és támogató hangulat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Aranka tanárnőt a hallgatók már második alkalommal választották meg az év oktatójának.

A továbbiakban az Év kutatója díj átadására került sor. Ezt azok a főiskolai oktatók kaphatják meg, akik kiemelkedő kutatói és publikációs munkát végeznek, tudományterületükön jelentős eredményeket érnek el. Idén ebben a díjban Dr. Somodi Imre részesült, aki 2023 óta oktatója a főiskolának, a neveléstan, oktatástan és pedagógiatörténet elismert művelője. Eddigi kutatása legfőképpen a jezsuiták pécsi Pius gimnáziumra fókuszált, aminek egyik eredménye a Pécsi Jezsuita Gimnázium története 1912-1948 között című monográfiája. Emellett számos előadást és tanulmányt megjelentetett. Kutatói munkáját az precizitás és a tudományterület iránti őszinte elköteleződés jellemzi. A szemináriumai során hallgatóinkat a levéltári kutatás rejtelmeibe is bevezeti. A tehetséggondozás területén mindez úgy jelenik meg, hogy hallgatókat kísér TDK munkájuk során. A levéltári munkájának értékét alátámasztja továbbá az, hogy a Pécsi Egyházmegyei Levéltár munkatársának kérte fel.

Anda Hédi a Főiskolai közösségért vehette át, amelyet a rektor évente egy hallgatónak adományoz a főiskolai közösségi élet területén végzett tevékenysége elismeréseképpen. Anda Hédi főiskolánk végzős hallgatója öt éve kezdte meg tanulmányait teológus szakon. Kiemelkedő hallgatói tevékenységét mutatja a TDK-n, tanulmányi utakon, rövid külföldi szemináriumokon és egy tanév Erasmus mobilitáson való részvétele. Hallgatói tagja a Főiskolán működi Minőségbiztosítási Bizottság munkacsoportjának, melynek célja az oktatás, a hallgatói élet minőségének elősegítése. A hallgatói közösséget a hallgatói önkormányzat elnökeként, majd tagjaként segítette. Emellett hallgatóként aktívan részt vett a lelkigyakorlatok, fesztiválok, különböző programok szervezésében is. Az elmúlt tanévben hallgatótársait könyvtárosként is támogatta, mely lehetőséget adott számára, hogy ne csak a nappalis, hanem a levelezős hallgatókat is segítsége szombatonként. Az őt díjra jelölő hallgatótársai kiemelték szolgálatkészségét, szervezői képességeit és a főiskola közössége iránti elkötelezettségét.
A rektor saját hatáskörben Elismerő Oklevelet adományozhat a Főiskola alkalmazottai számára, a főiskolai oktatás és kutatás háttérfeladatainak ellátása érdekében végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül. Idén ezt az elismerést Németh Zsófia kapta.
Németh Zsófia tanulmányait a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán végezte. Végzős hallgatóként bekapcsolódott a Főiskola munkájába, mely során a hallgatók tanulmányi adminisztrációját segítette, majd a tanulmányi osztályon és a gazdasági irodában dolgozott. Az elmúlt három év során Főiskola programjait és pályázatait koordinálta. Emellett az újonnan megalakult Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészséget vezető csoport tagja volt, majd utána folyamatosan segítette a lelkészség munkáját. A nigériai hallgatóink hatalmas energiákat felemésztő adminisztrációs ügyeit és beilleszkedését tette gördülékenyebbé. A Főiskola által fenntartott XXIII. János Szakkollégium munkájába is közvetetten bekapcsolódva segítette előbb tanácsaival, majd kapcsolattartói munkakörrel. A kollégák, a főiskola és a szakkollégium hallgatói egyaránt mindig számíthattak őszinte segítőkészségére, problémamegoldó képességére, újító gondolataira és lelkes munkavégzésére.
Az ünnepség az elismerő oklevelek és a diplomák átadása után a Főiskola aulájában agapéval folytatódott, ahol kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség a diplomázókkal és családtagjaikkal. A nap zárómozzanataként a Főiskola alakuló színjátszócsoportja bemutatta Petőfi Sándor A helység kalapácsa című vígeposzát, igazi jókedvre derítve az érdeklődőket.
PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.