Pécsi esTeológia

2019. november 20. | interjúk, beszámolók

Második alkalommal került megrendezésre a Pécsi esTeológia a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. A program célja, hogy az iskola hallgatói olyan vendégeket hívjanak meg, akik valamilyen formában kapcsolódnak Istenhez, közösségi illetve karitatív jellegű szolgálatot végeznek.

Az elmúlt alkalommal három vendéget köszönthettek a főiskola hallgatói, Mikovics Krisztina nővért a Nyolc Boldogság Közösségből, Győrfi Béla Szabolcs szerzetes atyát, aki a pálosoknál szolgál, valamint P. Whitehouse Domonkos ferences szerzetes atyát, aki szeptembertől a főiskola oktatója. Hegyi Kevin az est házigazdája izgalmas beszélgetésre hívta őket. Többek közt olyan kérdésekre kaphattak választ az érdeklődők, hogy hogyan kezdődött az istenkapcsolatuk, kaptak-e szülői támogatást, vallásos neveltetést. Az este végén útravalónak annyit üzentek a fiataloknak, hogy mindenki merjen hallgatni a lelkiismeretére, merjen elköteleződni az Úrban.

A beszélgetést követően a vendégeknek lehetőségük nyílt feltenni kérdéseiket. A következő hónapban is megrendezésre kerül ez a teológus est, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk!

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.