Az induló képzés egyik fókuszpontja a rászorulókkal, hátrányos helyzetűekkel, szenvedélybetegekkel való segítő foglalkozás, amihez a hallgatók elsajátíthatják a szükséges lélektani szaktudást. Helyettesítheti ez az egyéni önismeretet?

Nem helyettesíti, sőt, a helyes önismeret előfeltétele minden segítő tevékenységnek. Ebben az értelemben mindannyian úton vagyunk, hiszen önmagunk megismerése a változó időben kimeríthetetlen forrás. A segítő foglalkozást végző személy esetében az önismeret nemcsak a saját lelki egyensúly fenntartására szolgál, hanem védi a segítségre szoruló személyt is. Az olyan segítő, aki nincs tisztában saját valódi motivációival, vakfoltjaival vagy rejtett agressziójával, nem lát rá a saját családjából hozott transzgenerációs örökségére – több kárt okozhat, mint amennyi segítséget nyújthat… Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy nem „szuper csapatról” vagy különleges képességekkel rendelkező emberekről van szó, hanem olyan hozzáállásról, melyben a segítő saját személyiségével dolgozik, ezért nyitott és befogadó azokra a változásokra, melyek őt megérintik.

Tartalmaznak önismereti részeket az ön által oktatott tantárgyak?

Folytatva az előző gondolatot: éppen ezért tudatosan sok pszichológia került be a tantárgyak közé, melynek keretében önismereti, csoportdinamikai és kommunikációs tréninget is tartunk. Ugyanígy szükséges a szociálpszichológiai, személyiséglélektani, mentálhigiénés ismeretek elsajátítása, de a deviáns viselkedéssel vagy a lelki élet zavaraival kapcsolatos tudás sem nélkülözhető a képzésből. Ha ehhez hozzátesszük a teológiai és szociológiai ismereteket, akkor az emberről való tudás olyan széles spektrumát kínálja ez a képzés, ami mindenképpen izgalmasan hangzik.

A képzésben hangsúlyos a teológiai vonal is. Ön szerint jelenthet lélektani, minőségi különbséget az, hogy egy hitéleti háttérrel rendelkező, vagy egy az istenhit kegyelmét nélkülöző szakember tölti be a segítő szerepét?

Ez egy fontos kérdés, mert mindannyiunk tapasztalatában vannak pro és kontra érvek. Egészen biztos vagyok abban, hogy egy elkötelezett, jól képzett, de nem hívő segítő szakember ugyanolyan jó minőségű munkát tud végezni, mint a hasonló kvalitásokkal rendelkező hívő kollégája. A hit értelmezési keretet ad és cselekvési erővel ruházza fel a személyt, de nem védi meg automatikusan a hibáktól és tévedésektől. Mégis fontosnak tartom és egyetértek a szak hitéleti hátterével, mert ad egy többletet a segítő számára. Szélesebb értelmezési keretbe ágyazza azokat a lényegi kérdéseket, melyekkel munkája során minden nap szembetalálkozik: ilyen lehet a halál és szenvedés kérdése, illetve az emberi élet számos határhelyzeti tapasztalata: a hajléktalanság, a függőség, az abortusz, a családon belüli erőszak, stb. De a hit akár a mindennapi munka okozta kihívások kezelésében is segíthet.

Kinek ajánlaná ezt a mesterképzést?

Talán különös, hogy pszichológusként nem az empátiás készséget vagy a jó kommunikációs képességeket emelem ki, de mindenekelőtt azoknak javaslom, akik komolyan gondolják, hogy az egyházban akarnak dolgozni. Kétezer év alatt szinte semmit sem változott annak a mondatnak az aktualitása, hogy „az aratnivaló sok, a munkás kevés…” Csak az áldozzon energiát és időt az új képzésünk nyújtotta ismereteknek az elsajátítására, aki tenni akar az egyházért, és közel érzi magához a másokról való gondoskodás alapelveit. Természetesen nagyon fontos az említett empátiás és kommunikációs készség is, valamint a fejlődésre való nyitottság, de megemlíteném még a derű és a remény képességét.

Május 31.-e a jelentkezési határidő. Mit üzenne azoknak, akik még hezitálnak?

Jót tenni jó; ne hezitáljanak!

További információ a képzésről itt található.

Szolnoki Barna