Több évtizedes tapasztalatom, hogy azok az ismeretek, amelyeket valamilyen játékos formában is összefoglalunk, gyakorlunk és megerősítünk, nem csupán maradandóbban rögzülnek az emlékezetben, de jobban alakítják, formálják a személyiséget is. Ez nemcsak a gyerekekre és fiatalokra igaz, de a felnőttekre is. A didaktikus játék ezért nem egyszerűen egy szórakoztató óra-mozzanat, amely színesebbé, változatosabbá, vonzóbbá teszi a hitoktatás folyamatát – természetesen az is –, hanem az oktató-nevelő munka hatékony eszköze.
Az itt közreadott játékokat abból a több mint háromszázból válogattam ki, melyet felnőtt hittanosaim számára az elmúlt 25 évben készítettem. Ezek a játékok tehát felnőtteknek készültek, de legtöbbjük a középiskolások hitoktatásában is felhasználható. Így ez a két kötet lényegében a Lámpás kiadónál 1994-ben és 1997-ben megjelent játékoskönyveim folytatása, mivel azok annak idején az általános iskolai hitoktatáshoz készültek.
A két kötet játékainak kiválogatásában nehézséget jelentett, hogy a felnőttek katekézisének nincs tanterve, és hogy a középiskolákban is többféle tanterv szerint tanítanak hittant, így nem tudtam a játékokat egy konkrét ismeretanyaghoz igazítani. Igyekeztem ezért olyan anyagrészeket választani, melyek nagy valószínűséggel minden középiskolás és felnőtt hittancsoport programjában szerepelnek.
A játékok táblázatokat, ábrákat tartalmazó és kartonból kivágható eszközeit (kártyák, dominók, összeilleszthető képek, cédulák, stb.) a korábbi két játékoskönyvből csak aprólékos munkával lehetett kimásolni. Itt két egyszerűbb lehetőséget kínálunk. Az egyik, hogy mivel a könyv ábrái eredeti méretűek, azok fénymásoló géppel kimásolhatók. A másik, hogy a könyvhöz mellékelt CD-ről a számítógép nyomtatójával minden játék-eszközt ki lehet nyomtatni. Ez utóbbi megoldás lehetővé tette a színes ábrák használatát is, melyek révén a játékok eszközei kifejezőbbé és esztétikusabbá válnak.
Az egyes játékokat akkor iktassuk az oktatás folyamatába, amikor a benne szereplő feladatok, kérdések anyagát már megtanítottuk. Ezáltal a játék az összefoglalás, az ismétlés, a gyakorlás és elmélyítés eszközévé lesz.
A játékban a tanulók ne egyénenként vegyenek részt, hanem kisebb csoportokban. Létszámtól függően alakítsunk 5-8 tagú csapatokat, és ezek tagjai közösen dolgozzanak a feladatok megoldásán. Ez egyrészt azért praktikus, mert valószínű, hogy nem minden résztvevő egyformán jól emlékszik a tanultak valamennyi részletére, a csoport azonban együtt meg tudja oldani a feladatokat. Másrészt a közös tevékenység alkalmas arra, hogy összehangolt munkára, egymás kölcsönös segítésére neveljen. Az én egyik, 30 tagú felnőtt hittancsoportomból négy csapatot szoktam alakítani, a másikból pedig, melyben csak 12-en vannak, kettőt, esetleg néha hármat. Ha van rá lehetőség, ajánlatos az asztalokat és a székeket ilyenkor úgy átrendezni, hogy a csapatok térben is egy kissé elkülönüljenek egymástól.
A játék természetéből adódik, hogy a csapatok között bizonyos versengés alakul ki abban a tekintetben, hogy melyik oldja meg gyorsabban és pontosabban a játék feladatait. Ezt a természetes versengést azonban semmiképpen se fokozzuk és torzítsuk el azzal, hogy a legügyesebbeket győztesként ünnepeltetjük, a legügyetlenebbet pedig elmarasztaljuk. A játékot úgy kell vezetni, hogy mindenki győztesnek érezhesse magát, és örüljön a megszerzett tudásnak.
Egy játékos óra előkészítése, megtervezése, a játék-eszközök elkészítése kétségtelenül több munkát kíván, mint egy szokásos órára való felkészülés. Ez a plusz fáradság azonban bőven megtérül. A résztvevők (a felnőttek is!) szívesebben vesznek részt az órákon, ismereteik mélyebben rögződnek az emlékezetükben, és jobban alakítják, formálják a személyiségüket. Bizonyára különösen hangzik, de a hittanórai játék is hozzájárul ahhoz, hogy jobb keresztények legyenek.
