Hét élő nyelven beszél, de nem okoz gondot számára a héber, az ugariti, az akkád és az arámi nyelv sem. Mindig mosolyog, de az Ószövetséget illetően nem ismer pardont. Erdély és Leuven után a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán lelt otthonra Lukács Ottilia, akivel a Szentírásról, a magyarságról és az otthonra találásról beszélgettünk.
Mindössze harminchárom éves, de már közel egy tucat nyelvben mozog otthonosan. Tudatosan törekedett erre, vagy inkább eddigi életútja eredménye?
Az erdélyi létnek hosszú ideje része a többnyelvűség, még akkor is, ha valaki teljesen izolált anyanyelvi környezetben nő fel. Még a 20. század második felében is természetes volt az, hogy egy erdélyi értelmiségi akadémiai szinten beszélt egy másik közösség nyelvén. Kolozsvári tanulmányaim során egyre világosabbá vált más nyelvek ismeretének fontossága és talán ekkortól kezdve egyre nagyobb energiát fektettem nyelvek tanulásába. A világ négy sarkából érkező leuveni diákközösségnek köszönhetően belekóstoltam az igazi nemzetköziség, többnyelvűség világába, mely még inkább motivált, hogy más nyelveket és kultúrákat ismerjek meg.
Tanszéki szobájába lépve egyértelmű minden hallgató számára milyen óriási szerepet tölt be a Szentírás az Ön életében. A falakat szentföldi képek díszítik, az asztalon sokat forgatott héber Biblia, a polcon pedig menóra fogadja a bekopogó hallgatókat. Hogyan talált rá a szentírástudományra?
Bár katolikus családban nőttem fel és nagyon jól ismertem a vasárnapról vasárnapra felolvasott szentírási szövegeket, 17 éves koromig nem volt több kapcsolatom a Szentírással, mint bármelyik akkori vagy mai tinédzsernek. Ekkor a hitoktatóm motiválására részt vettem egy középiskolásoknak szervezett hittan vetélkedőn, melynek során nekem Ó- és Újszövetségből kellett felkészülnöm. Addig kizárólag az elsőáldozásomkor kapott Újszövetségi Szentírással találkoztam, de mivel a vetélkedő kérdései között bőven volt ószövetségi is, beruháztam egy teljes Szentírásba. És nem tagadom, szerelem volt első látásra. Ettől kezdve ez a tapasztalat határozta meg továbbtanulásom irányát és helyszíneit. Mivel a héber Biblia sokkal távolabb állt tőlem mind nyelvében mind kultúrájában, mint az Újszövetség, visszatarthatatlan vágyat éreztem, hogy a választott nép világát egyre jobban megismerjem. Ez magával hozta a Szentföld iránti érdeklődést, s az ott eltöltött hónapok után rajongásomat is. Az embert különösen Jeruzsálem nyűgözi le, ami képes még a legérdektelenebb turistából is zarándokot faragni.
Ma sokat beszélünk a lokális és a kontextuális teológiákról. Mennyiben határozza meg teológiai gondolkodását, hogy Ön magyar, Erdélyből származik, de hosszú ideig élt Nyugat-Európában is?
Bárhol élünk a világon, környezetünk kiemelkedő hatással van ránk. A természet adottságai, a körülöttünk levő emberek gondolkodásmódja, a társadalom aktuális kihívásai elkerülhetetlenül formálnak minket. Úgy gondolom, ez alól én sem vagyok kivétel. Számomra például nagyon meghatározó volt, hogy a kizárólag magyar és katolikus környezetből kerültem olyan közösségbe, mely például középiskolás éveim alatt többfelekezetű volt, egyetemi éveim alatt pedig több nyelvű is. Ezért nem véletlen, hogy érdeklődéssel fogadtam a katolikus szentírásértelmezés mellett a zsidó és protestáns megközelítéseket is. Valahogy mindig érdekelt mások gondolkodásmódja, teológiai szemlélete és természetesen ezek háttere is.
Világlátott teológusként érkezett a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolára. Mondhatjuk, hogy itt otthonra lelt?
Igen. Egyértelműen otthon érzem magam a főiskolán és mindezt úgy, hogy korábban sose jártam még Pécsett. Különösen az intézmény jellegéből adódóan bármelyik hallgató otthonosnak, családiasnak érezheti. Érkezésem első pillanatától tapasztalom azt a közvetlen, segítőkész és befogadó hozzáállást kollégáim és az adminisztrációban dolgozók részéről, mely az intézményt nem csupán munkahellyé, hanem otthonná teszi.
