81 éves korában az “örök élet reményébe” vetett meggyőződésével a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola egykori tanára Pandur József eltávozott a földi világból.
Fájdalmas veszteség. Egykori diákjaként talán az összes művészettörténeti kurzusára jártam. Nem volt teológiai tanár, de talán a Főiskola egyik leginkább kedvelt előadója volt, üde SZÍNfolt csupa nagybetűvel, hiszen a hallgatók sokaságát kalauzolta a művészetek színes világába: a festészet, szobrászat szakrális építészet csodáit tanulhattuk Tőle.
A “drága Uraknak” és “bájos Hölgyeknek” címzett műelemzései örökre emlékezetesek maradnak. Igazi tanár volt, több egyetem, főiskola oktatója, nyugdíjazása után is tanított a Művészeti Karon, Kaposvárott és intézményünkben.
Tősgyökeres pécsiként jó kapcsolatban volt a művészvilággal, Ő maga is alkotott, pasztellképei többnyire a “pécsiség” hangulatát hozzák el nekünk. Disszertációját Rippl-Rónai Józsefről írta, és talán Ő volt a legnagyobb magyar szakértője műveinek. Mindezek mellett komolyan kutatta Pécs művészettörténeti emlékeit és értékeit. Igazi ikonológus volt, amit előadásaiban is közvetített számunkra. Fontosnak tartotta ugyanis, hogy a műtárgyakat a tartalom és belső tartalom harmóniájában vizsgáljuk.
Színre érzékeny szeme reményeim szerint megtalálja az üdvösséget, ahogy Szent Pál mondja:
“Mert most a tükör által homályosan látunk akkor pedig színről színre.” 1Kor 13, 12
Szücs Attila András