„Ahol a lélek erősödik”- mondták 2021 júliusában a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Tusnádfürdői Szent László intézetéről az ott dolgozók. Hat hétig az Erasmus+ program jóvoltából én magam is „erősödhettem” hitben, lélekben és testben az intézmény falain belül.
Az intézmény nehéz sorsú fiatalokat fogadott be, akiknek a testük -életkoruknak megfelelően- talán már megerősödött, ám a lelkük még óhajtja a szépet. Az 1700 négyzetméteres eredetileg szállodának épült intézet 34 szobája és megannyi fürdőszobája, a meleg, barátságos étkező talán sokkal jobb feltételeket biztosít a gyermekek számára, mint az otthonuk. Az épülettel szimbiózisban élő erdő mely lenyúlik egészen a Szent Anna-tóig, megannyi kalandra, lehetőségre csábítja a kicsiket és a kicsit nagyobbakat. Bizony itt valósággá válik a székely mondás, miszerint a medve nem játék, mert az a mindennapok része.
A nevelők hihetetlen erőfeszítéseket tesznek, dolgukat mindig, minden körülmények között elhivatottan, maximális erőbedobással végzik. S teszik ezt mosolyogva, önzetlenül, mert tudják az elismerés, a siker -legyen az bármennyi is -, sosem ér fel egy gyermek szeméből áradó hálával.
A szakmai munkát segítik az anyaországból vég nélkül érkező önkéntesek. Az állandó nevelőkkel vállvetve teszik némán, fáradtságot nem kímélve a dolgukat. A fizetség itt is csak egy maszatos arcról elrugaszkodó félmosoly, mely a világ összes országában hálára váltható.
Az alapítvány „földi angyalai” szerencsére gondoskodnak a nehéz sorsú gyermekekről. Leginkább eszközökkel, ruhákkal, játékokkal támogatják őket, de bizony elkél az anyagi segítség is, mert a számlákat fizetni kell. Szerencsére a Jóisten nem feledkezik meg az árváiról, mert a legszükségesebbek valahogy mindig előteremtődnek.
A nyár az intézményben egyszerre szép és nehéz. Szép, mert a természet kirándulásra csábít, a folyók, tavak remek lehetőséget kínálnak a fürdésre, önfeledt pancsolásra, kikapcsolódásra. Ugyanakkor nehéz, hiszen az intézményben ilyenkor csak a legnehezebb sorsú gyermekek maradnak, akiknek nyáron sincs hova haza menni, vagy csak nagyon rövid időre. Ezekkel a fiatalokkal kellett elfeledtetnem, hogy az intézet nem börtön, nem nevelőintézet, hanem valami egészen más. Munkámat úgy kellett végeznem, hogy a napirend ne legyen kötelesség, a tanulás legyen játék, és hogy a durvaságra szeretet legyen a válasz. Hogy az a lélek erősödjék!
A közös esti játékok, együtt zenélések felejthetetlenné tették számomra az elröppenő időt. A közösség rövid időn belül elfogadott, és befogadott. Az ott töltött idő ráébresztett arra, hogy bizony meg kell becsülnünk azt, amink van. Örülni a természetesnek, hogy van szerető családunk, van meleg otthonunk, van múltunk, jelenünk és bíztató jövőnk. Ám a legszebb, amit átélhettem az az, hogy együtt erősödhettem velük hitben, lélekben!
…s talán jövőre velük, …vagy másutt, másokkal tovább erősödhetek!
Pandur Emma
