interjúk, beszámolók

Interjú szentekkel és történelmi személyekkel

Interjú szentekkel és történelmi személyekkel

Ritka előadássorozatot indított a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, általa új szemszögből találkozhatunk a szentekkel. Megtudhatjuk, hogyan éltek a történelemkönyvben leírt személyek, milyen emberek voltak valójában, és mit mondanának ma. Itt a múlt és a jelen találkozik.

Veni Sancte

Veni Sancte

Főiskolánk szeptember 10-én a pécsi székesegyházban tartotta a 2022/23-as akadémiai év megnyitóját.

Tanévkezdő lelkigyakorlat

Tanévkezdő lelkigyakorlat

A főiskola tanévnyitó lelkigyakorlatára idén is Máriagyűdön, a Domus Mariae házban került sor.

Díjazottjaink

Díjazottjaink

A 2022. évi díjakat a Te Deum alkalmával adták át

Csapatépítés Lengyelországban

Csapatépítés Lengyelországban

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskoláról kilenc társammal együtt kaptunk lehetőséget, hogy a CEEPUS program keretében Lengyelországba utazzunk és 2022. május 4-11. között részt vegyünk az Opolei Egyetem Teológiai Karán szervezett nyári egyetemen.

Rómában jártunk

Rómában jártunk

A húsvétot követő héten Rómában tettek látogatást főiskolánk munkatársai.

Bioetikai konferenciát szervezett a PPHF

Bioetikai konferenciát szervezett a PPHF

A bioetika 50 éve címmel rendeztek konferenciát 2022. március 21-én a Magyar Tudományos Akadémia pécsi székházában, melynek keretében magyar és külföldi előadók mutatták be a bioetika 1972 és 2022 közötti időszakát, főbb fejlődési vonalait és azokat a kihívásokat, amelyekkel az elmúlt fél évszázad során a tudományterületnek szembesülnie kellett.

Barabás

Barabás

„Az egész nép ezt ordította: Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!”
Lk 23,18

Luxemburgban találkoztak az európai teológusok

Luxemburgban találkoztak az európai teológusok

Luxemburgban tartotta éves kuratóriumi ülését az Európai Teológia Társaság (European Society for Catholic Theology) kuratóriuma, melyen több magyar szempontból jelentős döntés született.

Az első félévem a PPHF-en

Az első félévem a PPHF-en

17 évesen, pályaválasztás előtt állva teljesen tanácstalan voltam a jövőmet illetően. Kétségbeesetten álltam az osztálytársaim között, akik évek óta tudták, melyik felsőoktatási intézményben, milyen szakon szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Beszámoló a Prágai Nemzetközi Liturgikus Konferenciáról

Beszámoló a Prágai Nemzetközi Liturgikus Konferenciáról

2021. november 10 és 11 között a prágai Károly Egyetem Katolikus Teológiai Fakultásán nemzetközi liturgikus konferenciát rendeztek La vita liturgica nell’Europa Centrale, Convegno Liturgico Internazionale címmel.

Kedden este elstartolt a megújult esTeológia!

Kedden este elstartolt a megújult esTeológia!

Egy nagyszerű eseményen vehettek részt mindazok, akik ezen az estén ellátogattak intézményünkbe. Az eseménynek Anda Hédi volt a házigazdája, kinek ez volt az első alkalom, hogy moderátorként vezette az esTeológia filmklubját!

Nyári egyetem Olomoucban

Nyári egyetem Olomoucban

Az olomouci Palacký Egyetem Szent Cirill és Metód Katolikus Teológiai Etika Kara nyári egyetemet szervezett 2021. október 18-22. között, melyet a Közép-Európai Bioetikusok Társaságának (Association of Bioethicists in Central Europe) „The Brain and Morality” címmel megrendezett konferenciája követett.

Okeke érsek látogatása

Okeke érsek látogatása

Egészen különleges élményben lehetett része 2021. szeptember 15. napján a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatóinak. Valerian Maduka Okeke, Onitsha érseke, Felföldi László püspök atya kíséretében látogatott el főiskolánkra. Kovács Gusztáv...

Osnabrück után Pécs következik

Osnabrück után Pécs következik

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatói és hallgatói is részt vettek az Európai Katolikus Teológiai Társaság nemzetközi konferenciáján, melyet idén Osnabrücki Egyetemen tartottak. A rendezvénynek 2023-ban a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola ad otthont. A szervezet alelnökévé Kovács Gusztáv professzort, főiskolánk rektorát választották.

Miért választaná egy püspök, egy szerzetes, egy színész vagy egy vlogger a főiskolát?

Miért választaná egy püspök, egy szerzetes, egy színész vagy egy vlogger a főiskolát?

A hittudomány népszerűsítése érdekében olyan ismert személyek csatlakoztak főiskolánk nagyköveti programjához, akik életükkel az evangélium örömhírének továbbadásán dolgoznak, akárcsak minden jelenlegi és jövendő hallgatónk, kiket ősztől szeretettel várunk. Hogy miért jó teológiát tanulni? Erről Felföldi László pécsi megyéspüspök, Barsi Balázs OFM, Eperjes Károly színművész és Andrásfalvy Mirijám vlogger beszéltek.

PPHF
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.