„A főiskola a jövő egyházának laboratóriuma” – vallja Kovács Gusztáv, aki 2017 óta vezeti a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolát, Magyarország legfiatalabb rektoraként. Az elmúlt időszakban sok pozitív változás történt az intézményben, amelyek hátteréről kérdeztük.
Intézményvezetőként mit gondol, mi a nemzetközi kapcsolatok szerepe egy intézmény életében?
Mindenkit meghatároz a saját élettörténete. Ez velem sincs másképpen. Már gimnazistaként több csereprogramban vettem részt, többek között egy évet éltem Ausztráliában. Megtapasztalhattam, hogy milyen izgalmas más nyelven beszélő és másként gondolkodó emberekkel találkozni. Ilyen élményekre minden fiatalnak szüksége van, különösen azoknak, akik értelmiségi pályát választanak. Tanárként számomra óriási öröm látni azt, hogy hallgatóink milyen természetességgel teremtenek kapcsolatot a külföldi társaikkal, jöjjenek akár Bécsből, Prágából, Münchenből, vagy Port-au-Prince-ből. Ezekben a találkozásokban megvalósul az összetartozás és a gondolkodás különbözőségének a tapasztalata is. Hasonlóan az ókori görögökhöz, akik a Földközi-tengert behajózva döbbentek rá arra, hogy milyen hasznos a másik szemüvegén keresztül nézni a világot. Ezért tartom különösen fontosnak, hogy főiskolánknak legyenek élő nemzetközi kapcsolatai és a hallgatók már itt helyben is lehetőséget kapjanak a külföldről érkező teológusokkal való találkozásra.
Mit jelentett az Ön számára a nyugati végekről, azaz Kőszegről ide jönni Pécsre, a déli végekre?
Pécsen első alkalommal az egyetemi felvételi alkalmával jártam. Annyira lekötött az előttem álló vizsga, hogy a városból nem sokat láttam. Lassan, lépésről lépésre szerettem meg Pécset. Ez a fokozatosság tartósnak bizonyult. Az egyetemen, a főiskolán, majd később a Nagy Lajos Gimnáziumon keresztül egyre jobban megismertem az itt élő embereket. Csodálatos dolog, hogy amikor találkozom a főiskolás hallgatókkal, akkor a régió történetével is szembetalálom magam: a török megszállással, a svábok kitelepítésével, Pécs polgári múltjával, a vajdasági magyarok sorsával, az ormánsági romák hányadtatásaival és nem utolsó sorban a Pécsi Egyházmegye több mint ezer évével. Számomra mindez olyan értéket jelent, amelyből a főiskola gazdagságát jelenti. Kőszegiként pedig próbálom mindazt átadni a hallgatóknak, amit a nyugati határ mentén felnőve magam is kaptam. Például ezért is tesszük meg minden évben együtt a Kőszeg-Mariazell zarándokutat.
Ha egy konkrét célt kellene megfogalmazni az intézménnyel kapcsolatban, mi lenne az?
A főiskola a jövő egyházának laboratóriuma. Amit ma itt létrehozunk a hallgatókkal együtt, az fogja meghatározni a jövőben az egyházmegye és talán a világegyház életét is. Fontosnak tartom, hogy a hallgatóink tudják: számítunk rájuk. Szükségünk van a bennük megszülető víziókra és a kreativitásukra. Ezért bíztatjuk őket arra, hogy legyenek nyitottak és merjenek bártan gondolkodni az egyház jövőjéről. Ebben a szellemben dolgozunk a főiskolán, szem előtt tartva Ferenc pápa csíksomlyói szavait, miszerint „Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást!”.
Ezért kísérletezünk olyan, a hagyományos teológiai tantervből hiányzó eszközökkel, mint a bibliai szabadulószoba, a kutyás vezetőképző, vagy éppen a különböző interaktív oktatási módszerek. A konkrét célunk az, hogy az egyházért kockázatot vállalni merő, kreatív és hivatásukban örömüket lelő hallgatók lépjenek majd ki az intézmény kapuin.
Tényleg igaza lesz Hararinak, hogy az emberekkel való törődést nem fogják tudni átvenni a gépek? Mi lesz ebben a szerepe a Katolikus Egyháznak, ezen belül a katolikus oktatásnak?
Az év legelső filozófiaóráján mindig elmondom a hallgatóknak, ha valamilyen problémával szembesülnek, mindig nézzenek az orruk elé. Ha így tesznek, a dolgok máris kevésbé tűnnek rémisztőnek. Rengeteg online egyetemi kurzus létezik, az emberek többsége mégis az „élő” oktatásban vesz részt. Ahogy a tévében sugárzott talk show nem képes ugyanazt az élményt adni, mint a vacsoraasztal melletti baráti beszélgetés, ugyanúgy nem képesek az online kurzusok olyan szellemi kihívást nyújtani, mint ami a tanár és a hallgatók személyes találkozása ad. Ez is igazolja, hogy a felsőoktatásban az információátadás helyét, ami a frontális oktatásban az elsődleges, olyan módszereknek kell átvenni, amelyek az egész embert formálják. A technológiai fejlődéssel persze egyre nagyobb szerepet kapnak a gépek is. Ma azonban világosan látszik, hogy a felsőoktatásban még több személyes emberi találkozásra van szükség.
