Filozófiai antropológia

1. A kurzus jellege

Előadás és szeminárium. Nappali tagozatos heti óraszáma 2 előadás, 1 szeminárium; levelező tagozatos konzultációs óraszáma 12. Vizsgával zárul, amelybe beszámít a szemináriumi részjegy.

2. A kurzus célja

Sokféle kérdés veszi körül az embert,a központi kérdés azonban magára az emberre vonatkozik.Az a kérdés, hogy "Mi az ember?" egyidős az emberrel. Az emberi élet kérdésének megválaszolását keresve a „tapasztalatra”, a gondolkodásra támaszkodhatunk, amelynek segítségével tisztázhatjuk az ember eszméjét. A válaszadás azonban nemcsak a kérdés és a felelet tárgyával foglalkozik, hanem ezek különféle történeti megjelenési formáira is reflektál. Mivel a katolikus és a protestáns teológia az ember felé fordul, így a filozófiai antropológia fontos segédtudomány számukra.

Mikor kiindulási pontként a "tapasztalatot" jelöltük meg, illetve a gondolkodást, máris a filozófiai kérdés – válaszadás középpontjában vagyunk. Egy olyan terület mezején mozgunk, amely "megelőzi" az ember sajátosságának puszta világát. Ez az ismeretelméleti kérdés már magában filozófiai kérdés. Az antropológia tehát nem egy elszigetelt terület a filozófia egyéb ágai között.

Kant tudatosan teszi fel a kérdést "mit tudhatok?" és "mit kell tennem?", illetve "mit remélhetek?"

Az embernek alakítania, formálnia kell önmagát – önmaga folyamatos értelmezésében így a filozófiai antropológia belülről kapcsolódik az ember világához. Az ember alapvető transzcendentalitása önmaga és a világ irányába, felveti a szemközti valósággal való kapcsolat kérdését. Ez pedig már a teodícea világához tartozik.

3. A kurzus felépítése

I. előadás: A filozófiai antropológia fogalma

Az antropológia valójában egy újkori tudomány, bár mindig kérdés volt az ember világa. A XIX. Század eleve kész emberképéből azzal alakul ki a filozófiai antropológia, hogy az egész emberre kérdez.

A filozófiai antropológia módszere, illetve viszonya a természettudományokhoz egyszerre apriori, másrészt nélkülözhetetlenül induktív – „antropológiai kör”.

Az antropológia fontossága abban gyökerezik, hogy az „önmagát teremtő” embernek folytonosan értelmeznie kell önmagát. Ez egyben azt is magában hordozza, hogy a transzcendenciának formálódása új és új viszonyt jelent a lét egészéhez.

  • Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok, SZIT Bp. 1972. 7-12. o.
  • Wolfhart Pannenberg: Vallás és emberi természet, Mérleg, III. / 1985. 242-251. o.
  • Max Scheler: Az ember helye a kozmoszban, Osiris, 1995. 9-11. o.
  • Karl Jaspers: A filozófiai hit, Attraktor, Máriabesnyő – Gödöllő 2004. 39-60. o.
  • Arnold Gehlen: Az ember, Gondolat, Bp. 1976. 40-118. o.

II. előadás: Az ember a jelenen keresztül a jövőbe irányul, de a múltban gyökerezik

A történeti megközelítés természetesen nem kezelhetjük kimerítő módon, de főbb összefüggéseit látnunk kell. Az embernek önmagáról alkotott reflexióját az európai gondolkodás körében vizsgáljuk – természetesen nem tagadva más kultúrák hasonló kísérleteinek jelentőségét. Első részben az ókori és középkori filozófiában tekintjük át az emberről alkotott képet. Ennek az emberképnek jellegzetessége egy meglehetősen kész emberkép, amely a középkor folyamán találkozik a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás emberképével.

  • Rókay Zoltán: Filozófiai antropológia, SZIT Bp. 2000. 15-34. o.
  • Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése, Bp. 2001. 128; 163-164. o.
  • M. D. Chenu: Aquinói Szent Tamás és a teológia, SZIT Bp, 1999. 113-118. o.
  • Étienne Gilson: A középkori filozófia szelleme, Paulus Hungarus, Kairosz Kiadó 2000. 172-184. o.

III. előadás: Egy új világkép új emberképe

Az ókor és középkor szilárd helyet biztosított az embernek a reneszánsz azonban sok új felfedezést, aminek következtében új világképet hozott. A sok új törekvést különböző forrásokból merítették. A racionalizmus már kizár minden tekintélyt, egyedüli biztos pont a szubjektum. Az ellenhatás is megszületett, az empirizmus tapasztalatra alapozott válaszában. A felvilágosodás biztos a győzelembe; az emberek már-már azt gondolták, hogy sikerül a természet titkait felfedni.

  • Rókay Zoltán: Filozófiai antropológia, SZIT Bp. 2000. 34-44. o.
  • Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése, Bp. 2001. 251-253. o.
  • Ernst Kassirer: A felvilágosodás filozófiája Atlantisz, 2007. 19-61. o.

IV. előadás: A filozófiai antropológia helye

A természettudományos gondolkodás kialakulásával számos lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy az emberről beszéljünk: a biológiai megközelítéstől a kultúrantropológiáig.

Azonban az ember sajátosságának valamint az élet értelmére irányuló kérdés megválaszolása ezekben a kérdésekben nem elérhető. Az a válasz, amely az egész átfogó emberi lét megragadására törekszik nem megkerülhető. A válasznak mindenképpen abból kell kiindulnia, hogy milyennek mutatkozik az ember. 

  • Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába, Herder Bp. 1993. 252-254. o.
  • Ludwig von Bertalanffy: …ám az emberről semmit sem tudunk, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1991. 25-29. o.
  • Gerd Haeffner: Filozófiai antropológia, Filozófiai Tanfolyam, 1. kötet, 2-6. o.
  • Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok, SZIT Bp. 1972. 21-31. o.
  • Karl Jaspers: A filozófiai hit, Attraktor, Máriabesnyő – Gödöllő 2004. 39-50.o.

V. előadás: Az ember, mint szubjektum

Az ember helye a világban azért vált különös problémává az újkor folyamán, mert már nem csak beilleszkedni akar a környezetébe, hanem uralni akarja azt. Éppen ezért az ember most már saját maga felől közelíti meg a kilétére vonatkozó kérdést. Azáltal, hogy nem korlátozódik pusztán a világra, sőt képes önmagát kívül állóként tekinteni, számára a világ objektumként jelenik meg. A tárgyiasított külső valósággal szemben önmagát, mint szubjektumot határozza meg. A világ iránti teljes nyitottság azonban magában hordozza „az egészen másra való ráutaltságát”, létének Istenre való függesztettségét.

  • Wolfhart Pannenberg: Mi az ember?, Egyházfórum, Bp. 1998. 7-15. o.
  • Gerd Haeffner: Filozófiai antropológia, Filozófiai Tanfolyam, 1. kötet, 6-9. o.
  • Karl Jaspers: A filozófiai hit, Attraktor, Máriabesnyő – Gödöllő 2004. 50-59. o.

VI. előadás: A nyelv szerepe az ember világában

Az ember „kiugrottsága a világból”, szubjektivitásának megélése, valamint Istenre való utaltsága nem menekülést jelent a környezetéből, sőt pont ellenkezőleg, a világon keresztül tér önmagához a szubjektum. Az ember világban való tájékozódásának az eszköze a nyelv. A nyelv rengeteg felhalmozott tapasztalatot és jelentést tárol, a mindennapok világából ered, és erre a világra utal vissza. Az itt és most kialakult helyzetet értelmes egésszé integrálja, ezért többet is hordoz, mint puszta leírás. A nyelv valamire utaló, transzcendentáló jellege szimbolikus természetű. Ebből az átfogó horizontból értjük meg a részhorizontokat. A nyelv által jön létre a képzelet, a tudat belső világa. A fantázia segítségével nyer kifejezést a szellem végtelen irányultsága. A kreatív ember szüntelenül új formákat hoz létre, melyek bizonyos mértékig mind modell jellegűek.

  • Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok, SZIT Bp. 39-46. o.
  • Wolfhart Pannenberg: Mi az ember?, Egyházfórum, Bp. 1998. 16-24. o.
  • Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába, Herder Bp. 1993. 188-196. o.
  • Gerd Haeffner: Filozófiai antropológia, Filozófiai Tanfolyam, 1. kötet, 12-16. o.
  • Ludwig von Bertalanffy: …ám az emberről semmit sem tudunk, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1991. 29-41. o.

VII. előadás: Az ember rendeltetése, mint az emberiség egysége

A nyelv egyik alapvető vonása a másik felé kimondott jelentés közlése – elfogadása. A szellemi, politikai és gazdasági életben, nem is szólva a családról, közös világunkról van szó. Közösségi életünket nem ösztöneink irányítják, nem öröklés révén meghatározott sablonok révén történik, de nem is az egyén önkénye alapján jön létre. Sok olyan tevékenységet végezünk, amely a másik ember nélkül nem valósítható meg. Az emberi lét alapvetően társadalmi vonatkoztatottságú, anélkül, hogy a személy determinálttá válna. Mivel az ember rászorul a világra és más személyekkel kapcsolatban zajlik élete, szükséges, hogy ez a tevékenység kellőképpen elrendezett legyen. Az ember lényegénél fogva, mint társadalmi lény jelenik meg. A társadalom az emberi lét azon területe, amely a család és az állam között jön létre szociális együttműködésben.

  • Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába, Herder Bp. 1993. 272-282. o.
  • Wolfhart Pannenberg: Mi az ember?, Egyházfórum, Bp. 1998. 57-68. o.
  • Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok, SZIT Bp. 150-156. o.
  • Peter L. Berger, Thomas Luckmann: A valóság társadalmi felépítése, Jószöveg Műhely Kiadó, 1998. 71-104. o.

VIII. előadás: Az ember személyes léte

Az emberi lét sajátos egységét és önazonosságát a személy szó fejezi ki. A személy önmagával rendelkező, magánál lévő valóság, bár meghatározott, de maga is meghatározza magát. Az ember kivételes egység, nem puszta egyed és nem pusztán integráló valaki és egyben egy feltétlen, nem evilági igényt él meg az életben. Az emberi személy óriási kihívása az ember, a társadalom, a történelem sajátos értelmezése. A személy érintkezése a világgal és a Másikkal azért lehetséges, mert a személyek különbözőségét megelőző egységre épül. Ez az elsődleges egység maga a lét.

  • Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok, SZIT Bp. 186-199. o.
  • Wolfhart Pannenberg: Mi az ember?, Egyházfórum, Bp. 1998. 41-49. o.
  • Rókay Zoltán: Filozófiai antropológia, SZIT Bp. 2000. 131-134. o.
  • Gerd Haeffner: Filozófiai antropológia, Filozófiai Tanfolyam, 1. kötet, 54-57. o.
  • Birher Nándor: Az ember filozófiája, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, 1998. 135-141. o.

IX. előadás: A halál filozófiai értelmezése

Az ember alapvetően a jövőre irányul, a halál pedig az érzékelés megszűnése. A halál az egész embert éri. A halál a legradikálisabb tehetetlenség, de egyben a személy egészen különös aktivitása is. Így a halál alapvetően kétértelmű.

Az ember nem értheti meg önmagát úgy, hogy nem gondolja át a halálon túli életet. A nyugati hagyományunkban két gondolatkör alakította a várakozásokat: a görögök tanítása a lélek halhatatlanságáról, valamint a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás a holtak feltámadásáról. A modern antropológia egységes lényként írja le az embert. Számunkra az a fontos, mely gondolatvilág helyezhető el ebbe az emberképbe.

  • Wolfhart Pannenberg: Mi az ember?, Egyházfórum, Bp. 1998. 33-40. o.
  • Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok, SZIT Bp. 97-100. o.
  • Karl Jaspers: Mi az ember? Katalizátor Könyvkiadó, Bp. 2008. 118-124. o.

X. előadás: Az ember történetisége

Az emberi kapcsolatok egy szakadatlan változó világban ragadhatók meg. Az ember lényege szerint történelmi lény, mindenki folyamatos eseménysorozatban él. Valamennyi emberélet útja egy egészen egyedi irányultságról tanúskodik, anélkül, hogy ez egy mesterséges elszigeteltségben folyna. Konkrét döntései által élete megformált útja az evilági életen túlra, Istenhez vezeti őt. Az ember történelmiségének lényege, Istenre nyitottságán alapszik. Mégis az emberek évszázadok során alig jegyezték fel sorsuk változásait, a mítosz időtlen rendjéhez fordultak. Az ember történelmiségét elsősorban Isten népe tudatosította, ők látták meg esőként, hogy az emberi viszonyok megváltoztathatók. A kiszámíthatatlan jövő gondolata döntő jelentőséggel bír a jelen változásainak értelmezésére nézve.

  • Wolfhart Pannenberg: Mi az ember?, Egyházfórum, Bp. 1998. 90-96. o.
  • Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába, Herder Bp. 1993. 266-273. o.
  • Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok, SZIT Bp. 110-116. o.

XI. előadás 

Zárthelyi dolgozat, valamint felmerülő kérdések tisztázása.

XII. előadás: Az ember transzcendenciája

A világot alakító mindennapi ember életében is jelen vannak a transzcendencia jelzései. Az ember végessége közepette is tud önmagáról: mindig az emberi egész van magánál. Képtelen lenne átélni önmagát, ha nem irányulna alapvetően magán túlra. Az ember úton van, tudománya is; minden válasz új kérdést vezet be, vég nélküli lehetőségként és képességként éli meg magát. Ez az elérhetetlen élteti az embert. Az embernek ezt a „mindenre” irányuló dinamizmusát nem értelmezhetjük a semmire irányuló törekvésként. Az az eredeti létalap és feltétlen jövő azonban nem csupán egy tárgy a sok tárgy közül, hanem maga az Isten.

  • Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok, SZIT Bp. 270-277. o.
  • Karl Rahner: Teológia és antropológia, Mérleg, I / 1972. 38-49. o.
  • Karl Rahner: Az IGE hallgatója, Gondolat, Bp. 1991. 104-111. o.

XIII. előadás: A Másik fenomenológiája mint az Istenről való filozófiai beszéd háttere Emmanuel Lévinasnál

Az ember vágyódik az egészen másra, a nem csak hozzá viszonyuló valóságra, arra, ami nem az alany tárgya. Ez a vágy alapvetően megkülönböztetendő a szükséglettől és az "arc epifániájában" találja meg beteljesülését. Ebben a tapasztalatban közvetlenül elérhető az abszolút valóság: nem adottságként, hanem feladatként, méghozzá kétféleképpen. Először is, mint élő, szavával önmagát értelmező valóság, amely nem egy empirikus adat. Másodszor, a másik tekintetében, amellyel találkozik tekintetem, és benne van az üzenet: "nem szabad megölnöd engem!". Csak akkor nyílik meg számomra az igazság szférája, ha alávetem magam az igénynek, amely a Másik szemében, a védtelen arcban nyilvánul meg.

  • Norbert Fischer: A filozófusok Istenkeresése, Agapé, 2001. 303-321. o.
  • Emmanuel Lévinas: Teljesség és végtelen, Jelenkor Kiadó, Pécs, 1999. 155- 210. o.

4. A teljesítés feltételei

A teljesítés kérdésének középpontjában a szóbeli kollokvium áll. A szemeszter teljesítését megelőzi az évközi szeminárium megfelelő elvégzése: ami az órán nyújtott aktivitástól és a megértés eredményétől függ. Amennyiben megfelelő a szeminárium elvégzése, a hallgató vizsgát tehet. Ha kiváló az évközi munka, ez beszámít a szemeszter egész értékelésébe. A törzsanyag évközi számonkérése írásban történik. Legalább megfelelő eredmény szükséges a szóbeli vizsgához. Amennyiben ez a teljesítés elmarad vagy nem megfelelő, a szóbeli vizsga feltétele írásbeli "beugró".

5. Tananyag

Ld. az irodalmat az egyes témaköröknél. Elektronikusan is elérhető tananyagokat ld. az E-Scholában!

Több cikk ebben a kategóriában: Bevezetés a filozófiába (+ logika) »
GYORS KAPCSOLAT

Kiadványaink

Hírlevél