Items filtered by date: November 2017

Közössé váló múlt – a szakkollégium idei első tanulmányi kirándulásáról (2017. október 21.)
A főiskolánk keretében idén újrainduló Berényi Zsigmond Szakkollégium első tanulmányi kirándulása a budapesti Nemzeti Múzeumba vezetett, ahol az „Ige-Idők – a reformáció 500 éve” című időszakos kiállítást dr. Harmati Béla László, az Evangélikus Országos Múzeum vezetőjének nekünk szóló tárlatvezetésével tekintettük meg. A művészettörténész szempontjai fontos és plasztikus fogódzókat jelentettek a reformáció történetének pontosabb teológiai megértéséhez. A Nemzeti Múzeumban megnéztük a „Kereszt-Tűzben – keresztényüldözés a Közel-Keleten” című kiállítást is, továbbá lehetőségünk nyílt a református fenntartású Biblia Múzeum új állandó kiállítását meglátogatni, amelynek interaktív eszközei kiváló segítséget jelenthetnek a katekézisben.
(Résztvevők: Haász Rebeka Anna, Harag Márton, Kalász-Boros Mónika, Koniorczykné Bodnár Emese, Malik Erzsébet, Tóth Krisztina, Welczenbach Balázs, kísérőtanár: Orova Csaba)

Pasztorálteológiai műhely – a szakkollégium idei második tanulmányi kirándulásáról (2017. november 21.)
A Berényi Zsigmond Szakkollégium újabb tanulmányi kirándulásán a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára látogattunk, ahol Nobilis Márió (Gyakorlati Teológia Tanszék) vezetésével pasztorálteológiai műhelymunkát végeztünk. A plébániai és az ifjúságpasztoráció (pl. KözösPont) területén is tapasztalt lelkipásztor és az elméleti és szervezeti háttér (pl. Országos Lelkipásztori Intézet) kiépítésében is résztvevő teológus két előadásban a lelkipásztori teológia történetéből bontotta ki a kortárs irányzatok főbb szempontjait, majd ezek közül főként Sergio Lanza, a római Lateráni Egyetem neves pasztorálteológusának vízióját körvonalazta. A műhely harmadik egységében az előadások során felmerült kérdésekről beszélgettünk, különös tekintettel a teremtésvédelemre. A műhely bátorítást jelentett a résztvevők számára, hogy az evangéliumi üzenet és a mindig változó környezet metszéspontjában élő keresztényként nagyobb tudatossággal alakítsák pasztorális módszereiket az Egyház életében.
(Résztvevők: Csonka Laura, Geiszelhardt Sára, Makkos Kata Édua, Mohay Réka, Molnár Dzsenifer, kísérőtanár: Orova Csaba)

 

Megjelent a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VII. Nemzetközi Teológuskonferenciájának kötete

2017. február 9-11. között került sor a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VII. Nemzetközi Teológuskonferenciájára, melynek megújult keretek között a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola adott helyet. A tudományos tanácskozás előadói témájukat kiérlelve, reflektálva az előadás utáni diszkussziók kérdésfelvetéseire nemzetközi tanulmánykötetben adják közre eredményeiket. A 46 tanulmányt felölelő kiadvány nyolc teológiai diszciplína (szentírástudományi, egyháztörténeti, vallásfilozófiai, szisztematikus teológiai, morális, gyakorlati teológiai, liturgiatudományi és kánonjogi) szerint közli a szerzők eredményeit. A kötet elején megtalálható a konferencia két plenáris előadásának írott illetve magyarra fordított változata egyaránt. Az előadók nagy része a hazai és nemzetközi hit és vallástudományi doktori iskolák kutatója, így az olvasó e cikkekben bepillantást nyerhet a teológiai gondolkodás legfrissebb eredményeibe. A konferenciakötet letölthető a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola honlapjáról.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztály folytatva munkáját a 2017/2018-as akadémiai évben is megszervezi tudományos szimpóziumát, mely immáron nyolcadik a sorban. A konferenciáról bővebb felvilágosítás kapható a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen illetve a Hittudományi Osztály közösségi oldalán, illetve a különböző egyházi internetes médiumok oldalain kapható.

A kiadvány letölthető az alábbi linkről:  http://pphf.hu/images/kiadvany/2017/DOSZ.pdf

 

A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HITTUDOMÁNYI OSZTÁLYA, folytatva a korábbi hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár nyolcadik a sorban. A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciája 2018. február 9-11. közt várja résztvevőit Pécsett, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán!

Részletekért és a felhívás pontos szövegéért katt a linkekre:

magyar: http://pphf.hu/images/esemeny/2017/doszmagy.pdf

english: http://pphf.hu/images/esemeny/2017/doszang.pdf

deutsch: http://pphf.hu/images/esemeny/2017/dosznem.pdf

 

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola az Ágoston téren csatlakozik a Krisztus király vasárnapi Szentségimádáshoz! Jelentkezés:  

 

Jelentkezés

2017. november 15-én került sor a már hagyományosnak mondható őszi főiskolai véradásra. A legutóbbi Országos Felsőoktatási Véradási versenyén elért első helyezésnek köszönhetően az Országos Vérellátó Intézet ezt az alkalmat nagyobb összeggel támogatta, így véradóinkat értékes ajándékcsomaggal vártuk.
„Add Magad!” – Véradásunk egyben hálaadás is azért, hogy egészségesek vagyunk, és adhatunk az „egészségünkből” mások gyógyulásáért olyan módon, hogy a miénk nem gyengül, hanem erősödhet is általa.
Köszönjük mindenkinek, aki idejét és vérét áldozta, hogy ezzel másokat segítsen!


Állandó véradási lehetőség: Pécs, Pacsirta utca 3., hétfőn és csütörtökön 8.00-17.00 óráig, kedd, szerda, péntek 8.00-15.00 óráig

 

A 2017/2018-as tanév első félévében a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola két kurzust indított a Pécsi Tudományegyetem által szervezett Szenior Akadémia keretei között. A Biblia titkai című előadássorozatban még három előadásra lehet eljönni. Dr. Nyúl Viktor november 15-én, és december 6-án, Dr. Udvardy György megyéspüspök pedig november 29-én tart előadást.

A Szentírás máig a világ legnépszerűbb könyve. A szemináriumi foglalkozásokon megismerkedünk a keletkezésének körülményeivel, az Ó- és Újszövetség érdekességeivel és jellegzetességeivel, a levelek és az Apostolok Cselekedeteinek forrásértékével. Arra is választ kapunk, hogy miképp olvashatjuk ezt a közel 2000 éves művet friss szemmel a 21. században.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Részletekért katt a képre!

 

Folytatódik Dobos László Tanár Úr Zsoltárok a műzenében című audiovizuális egyházzenei sorozata. A következő alkalom november 10-én, pénteken 18 órakor lesz a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán az alábbi zeneművekkel:

Henry Purcell: a) O sing unto the Lord; b) Jubilate Deo (Zsolt 100)

Georg Telemann: a) Ach Herr, strafe mich nicht (Zsolt 6)  b)  Jauchzet  dem Herrn, alle Welt (Zsolt 100)

Mindenkit szeretettel várunk!

Részletekért kattintson a képre vagy az alábbi linkre.

 

GYORS KAPCSOLAT

Kiadványaink

Hírlevél