Items filtered by date: January 2018

A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HITTUDOMÁNYI OSZTÁLYA, folytatva a korábbi hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár nyolcadik a sorban. A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciája 2018. február 9-11. között várja résztvevőit és az érdeklődőket Pécsett, a Pécsi Püspökség Dóm Kőtárában és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán!

A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Nemzetközi Teológuskonferenciája olyan nemzetközi tudományos szimpózium, mely szakmai fórumot biztosít mindazon doktori képzésben résztvevő kutató számára, akik a vallástudomány illetve teológia művelése iránt köteleződtek el itthon és határainkon túl. Az idei évben közel 70 előadó mutathatja be legfrissebb kutatási eredményeit összesen 9 teológiai szekcióban.

A konferencia előadások nyelve magyar, német illetve angol. Az egyes prezentációk hossza 20 perc, amelyet rövid diskurzus követ.

A konferencia plakátja

Mindenkit szeretettel várunk!

 

A Pécsi Tudományegyetemmel kötött megállapodásunknak köszönhetően ingyen lehet jelentkezni a PTE égisze alatt működő Táncoló Egyetem kurzusaira!
A kurzusok 2018. február 19-én indulnak, a  jelentkezésre február 12-17. van lehetőség, e-mail formájában a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen.
 
10 féle tánc + önvédelem, aerobik, jóga
Heti 1x90 perc
Helyszín: PTE Táncterem (Ifjúság útja 6. B épület)

Részletekért katt a linkre: http://tancolo.pte.hu/hu/tartalom/kurzusokjelentkezes

 

Folytatódik Dobos László Tanár Úr Zsoltárok a műzenében című audiovizuális egyházzenei sorozata. A következő alkalom január 12-én, pénteken 18 órakor lesz a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán az alábbi zeneművekkel:

Felix Mendelssohn-Bartholdy:
a) Wie der Hirsch schreit nach frischem Wasser (Zsolt 42);
b) Warum toben die Heiden (Zsolt 2);
c) Richte mich Gott (Zsolt 43)

Mindenkit szeretettel várunk!

Részletekért kattintson a képre:

 

A félév teljes programja:

 

GYORS KAPCSOLAT

Kiadványaink

Hírlevél