Opolei konferencia a Tízparancsolat című filmsorozatról

2016 December 15

Krzysztof Kieślowski Tízparancsolat című sorozatáról tartottak konferenciát az Opolei Egyetem Katolikus Teológiai Karán 2016. november 21-25. között. Magyar részről Kovács Gusztáv és Ragadics Tamás, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanárai, Szücs Attila és Asztalos Dániel, a PTE Filozófiai Doktori Iskola hallgatói, valamint Haász Rebeka, Jakab Krisztina és Rácz Dávid hallgatók vettek részt.
Már a konferencia témájának megjelölése is nehéz feladatnak bizonyul, ugyanis rendkívül összetett kérdésekkel álltunk szemben. Már önmagában az ószövetségi Tízparancsolat is lehetne a konferencia témája, azonban a kommunista diktatúra ideje alatt olyan film készült, amely a parancsolatokat megpróbálta aktualizálni. Ez az aktualizálás egészen érdekes módon ment végbe. Előzetesen utasításokat, értékközvetítést várnánk el a filmtől, de helyette csak kérdéseket, nehéz élethelyzetekbe való betekintést, összezavarodottságot kapunk.
Kovács Gusztáv előadásában a Tízparancsolat kialakulásáról, valamint kontextusáról tartott előadást. Az ószövetség embere számára a parancsolatok az Istennel való szövetségkötés szimbólumai, amelyeket ha megtartottak, Istenhez való hűségüket élték meg egyéni és társadalmi szinten. A zsidó nép számára Isten szabadító ereje, az egyiptomi fogságból való szabadulás tapasztalata, valamint a törvényadás jelentenek lényegi kiindulópontot. Isten először megmenti a népet a fogságból, de ebben az új helyzetben nem engedi, hogy elvesszenek, hanem törvényeket is ad számukra. Miért fontos ez, hogyan kapcsolódik magához a filmsorozathoz a kontextus?
A kommunista diktatúrában szabadulásról és isteni törvényekről filmet forgatni merész vállalkozásnak tűnhet. A film egy olyan társadalmi állapotban született meg, amelyet Kieślowski a következőképpen jellemez: „Káosz és rendezetlenség uralkodott Lengyelországban a 80-as évek közepén – mindenhol, mindent és gyakorlatilag mindenki életét áthatotta. A feszültség, a reménytelenség érzése és a még rosszabb jövőtől való félelem nyilvánvaló volt.” A rendező felismerte, hogy a politika nem adja meg az igazán fontos kérdésekre a válaszokat: „Sem a kommunista országok, sem a gazdag kapitalisták nem adják meg a választ azokra a kérdésekre, hogy mi az élet igazi értelme, vagy miért keljünk fel reggel. A politika nem ad erre választ.” Ezért egyetemes kérdésekkel a hétköznapokban előforduló helyzetekkel kezdett el foglalkozni, amelyek az embereket személyesen is válaszadásra kényszerítik. A film főszereplőit úgy jellemzi, hogy olyan küzdelmekbe kerültek, amelyek bárki számára valósak is lehetnének. Megállapítja, hogy túl önzővé váltunk, túl fontosak lettek számunkra a szükségleteink, és ezzel egyidejűleg saját magunk körül forgunk, ráadásul ezekkel a problémákkal mintha nem akarnánk szembenézni. Miközben kontextusbeli párhuzamokat kerestünk, feltűnik, hogy a rendező nem akar politikai megoldásokkal előállni, pusztán egy törvényeket és erkölcsöt veszített társadalom számára tart tükröt, teszi fel a kérdéseket, mindezt anélkül, hogy értékítéleteket mondana ki. Míg a zsidóság a rabszolgaság élménye után új rendre szorult, úgy a kommunista rendszer nem szolgált új értékekkel, hanem egy zavarodott, bizonytalan, alakuló állapotban hagyta a társadalmat. Ragadics Tamás, szociológus, előadásában kiemelte, hogy egy társadalom számára megterhelőnek bizonyul egy olyan átalakulás, ahol túl sokáig húzódik az értékrendszer kialakulása, ahogyan történt ez a kommunizmusban is.
A Tízparancsolat éppen ezért vált annyira érdekessé számunkra, mert a filmben szembejövő dilemmák és kérdések megszólítanak bennünket, feszültséget idéznek elő, amelyből csak akkor vagyunk képesek szabadulni, ha válaszokat találunk, és mi magunk mondjuk ki a tanulságokat.
Ehhez a feszültséghez nagyban hozzájárult a rendezői zsenialitás, a szimbólumok, zenék, színek helyes megválasztása, amelyről Marek Lis Atya tartott előadást, egy-egy film megtekintése után. Míg a könyvek az olvasóra bízzák a befogadás ritmusát, addig a filmek meghatározzák számunkra, hogy milyen sebességgel fogadjuk be a látottakat. Egyszerre célozza meg a fülünket, tekintetünket, értelmező képességünket, valamint érzelmeinket. Meghatározó a színválasztás, a perspektíva, a film narráló személye, valamint a szimbólumok használata.
Rendkívül gazdag a filmsorozat szimbólumrendszere, amely több szempontból is érdekes számunkra. Egyfelől pszichológiai és filozófiai kutatások tárgyát képezik, hogy miként megy végbe az elmében a látottak értelmezése. Mielőtt egy tudatos értelmezésig eljutna az elme tevékenysége, a képnek már van mondanivalója számunkra, és majd ezt bontja ki az értelem. A Tízparancsolat első része az ateizmust, a mérhetőséget, és a kiszámíthatóságot, előre tervezhetőséget állítja középpontba, amely feszültségbe kerül az emberi élet értelmével, a halál kérdésével és végső soron Isten létezésének kérdésével is. A szimbólumokat többféleképpen lehet értelmezni, anélkül hatnak ránk, hogy kényszerítenének bennünket egy értékítéletre. Az istenhit kérdésében a logikus következtetések feszültségben állnak a sejtésekkel, megérzésekkel. Istent csak sejteni tudjuk, sohasem lehet róla matematikai bizonyosságunk, és mint a szimbólumokat többféleképpen értelmezhetjük a hétköznapiságból, rutinból kizökkentő eseményeket, jeleket. Ezzel egyidejűleg egy szelíd alak jelenik meg majdnem az összes filmben, amely talán az egyik legfontosabb szimbóluma lehet a sorozatnak. Nem beszél, csak találkozik a főszereplőkkel, de a tekintete is szimbolizál valamit. Ahogyan az Ortodox ikonfestők Krisztusnak nagy szemeket festenek, ezzel is kifejezve, mennyire fontos Krisztus tekintete, ugyanúgy a filmekben megjelenő néma alak tekintete a legtöbbször összetalálkozik a szereplőkkel, (de az első részben még a néző szemébe is belenéz, az utolsó részben pedig már nem jelenik meg). Tekintete sohasem ítélkező, néha komoly, néha vidám, néha groteszk helyzetben tűnik fel, néha nem látjuk, de leginkább részvéttel telinek tűnik. Csak rövid pillanatokra bukkan fel, és egy különös feszültséget ébreszt a nézőben: Ki is ez a nyugodt alak? Miért nem mond semmit? Miért nem tudunk róla semmit?
Félénken írom le, (nem szeretnék olyat belemagyarázni, ami nincs benne) de mintha a rendező szándékában állt volna az is, hogy minket is játékba hozzon a sorozattal, hogy mi is valamilyen módon szereplőivé váljunk munkáinak, hiszen az első részben olyan mozzanat történik, ami a filmművészetben igen ritka: a néma alak belenéz a kamerába, belenéz a szemünkbe. Ez a momentum olyan személyességet ad az egésznek, mintha mi magunk is ott állnánk a jégen.
De ha továbbgondoljuk, mi magunk is a jégen állunk, a mi hétköznapjaink is olyanok, mint a film hétköznapjai, olyan társadalmi helyzetben vagyunk, amikor az értékek meghatározása relatívvá, igazolhatatlanná, így értelmetlenné vált. Mégis, miközben nézzük a filmeket, sejtjük a szívbemarkoló feszültségek közepette, hogy valamilyen törvényszerűségnek kell lennie, amelyet nem mi határozunk meg, amely tőlünk, a mi értelmezésünktől függetlenül igaz ránk, amelyeket nem tudunk következmények nélkül megkerülni.
Asztalos Dániel

           

Kapcsolódó cikkek

GYORS KAPCSOLAT

Kiadványaink

Hírlevél