Beszéljük Róla! - Az ESCT 2013. évi Nemzetközi Kongresszusa

2013 September 09

Mivel minden nemzet saját bizottsággal rendelkezik, a magyarok is szép számmal vettek részt a rendezvényen. A hat fős magyar delegációt Dr. Perendy László (Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Hittudományi Kar) a magyar ET szekció elnöke, Dr. Lukács László (Sapientia Szerzetesei Hittudományi Főiskola), Dr. Kovács Gusztáv a magyar szekció titkára (Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola), Ragadics Tamás (Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola), Kiss Gábor a magyar ET szekció ifjúsági tagozatának titkára (Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola) és Nagy Éva Anna alkotta (Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola). Jelen volt továbbá Dr. Máté-Tóth András (Szegedi Tudomány Egyetem BTK), aki szintén előadott a konferencián.

Míg Perendy László és Lukács László professzorok a péntek délutáni szekciókat vezették, addig Kovács Gusztáv "Új technológiák és új felelősségek. A szülői felelősség etikai kérdései a reprodukciós technológiák fényében címmel", illetve Ragadics Tamás „Az egyház szociális segítségnyújtása és stratégiái a válság ellen a hátrányos helyzetű falvakban Magyarországon”  címmel tartották angol és német nyelvű előadásukat. Kiss Gábor a konferencia 2013. augusztus 28-án megrendezett junior szekciójában tartotta meg beszámolóját „A küldöttbíráskodás, mint az európai ius commune megteremtésének eszköze az érett középkorban” címmel.

A következő konferencia 2015-ben kerül megrendezésre, amikor Leuven fogja vendégül látni az európai teológusokat.

 

Nagy Éva Anna

Kapcsolódó cikkek

GYORS KAPCSOLAT

Kiadványaink

Hírlevél